XXIII.202.a.2 / 8. kisdoboz II. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.12.17. A kerületi Szabó Ervin Könyvtár helyzete és feladatai; Jelentés a lakóbizottságok munkájáról

Meg kell emliteüünk azt is, hogy Phkuton nem tudtuk érvényesíteni a bizottságok szerepét, mivel nagy területen lettek megválasztva. így egy-Qgy bizottság működése nehézkessé vált. Ezért továbbra is bi­- zalmi formában működnek, akiket a v.b. felelősök fognak össze, a la­kóbizottságokat csak nagy ritkán tudják mozgósítani? a lakóbizottságokkal a tanácstagok nagy többsége sem foglalkozik meg­felelően, sok tanácstag nem is tartja velük a kapcsolatot, ^hol a ta­nácstagok foglalkoznak a lakóbizottságokkal, ott eredmény is mutatko­zik, mint pl« a tanácstagi beszámolókra való mozgósításban. ^ , Atlasz Mártonná ás Vermessy Báláné tanácstagok rendszeresen összehívjak a L.B. elnököket, és ezeken a beszámolókon a lakosság jól van mozgósít­va, mert nagy számmal jelennek meg. Az ellenforradalom után leváltott, vagy lemondott L.B. elnökök, tagok helyett újak választva csak kevés helyen lettek, mivel a hazakban a politikai hangulat nem volt alkalmas uj választások megtartasara. nzek pótlása fokozott ütemben történik, de jelenleg is van olyan hely, ahol nem aktuális a választás. Ezeken a helyeken ideiglenesen bíztunk meg egy-egy lakót a feladatok ellátására, a végleges lakobizottsagot az 1958. évben tartandó uj választásokon alakítjuk meg. az aktívák mozgatásának nagy hiányossága az, hogy az elvtársakat nem tudjuk érdekeltté tenni. Társadalmi munkát kívánunk tőlük, de még az esetleges kiadásaikat sem tudjuk fedezni. Pl. posta ás közlekedési költségek, Helyes lenne,’ ha a jól dolgozó akt: "óknak egy-egy esetben ingyenes mozi, vagy színházjegyet, vagy egy-egy könyvet jutt. nank, mindjárt nagyobb kedvvel végeznék el feladataikat. Mindig csak fsla~ datokat bizünk rájuk, elsimerésro, köszönetnyilvánításra köves gondot fordítunk. , , ^, , . . . . . Másik hiányosság az, hogy a. területen lakó elvtarsak, funkcionáriu­sok társadalmi munkát nem vállalnak, pedig sok esetben a területi munka színvonalát emelné, ha egy-egy jólkápzett elvtárs segítene munkánkat. Hiányosság .„unkánkban ás is, hogy egy-egy fontosabb rendelkezést, in­tézkedést a v.b. felelősökkel nem ismertetünk. Ez annaal is^inkább he­lyes lenne, mert a lakosság ezekről hamarabb kapna felvilágosítást. III. a területi munka megkívánja, hogy a körzeti pártszervezetekkel a kap- ^ csolat jó legyen, mert csak ebben az esetben tudunk megfelelő munkát végezni. Ennek érdekében minden körzeti pártszervezettel § kapcsolata., kiépítettük, egyedül a Il/8-as szervezettel nincs meg a megfelelő kap­A körzeti pártszervezetek a megfelelő támogatást megadjak részünkre, kölcsönösen megbeszéljük a felmer lő problémákat, pl. a II/2~es kör­zetből Horger Lajos elvtárssal, a Il/5-ös körzetből Reszegi alvtarsno- vel, a kapcsolat állandó és mindenben a legnagyobb támogatást nyújtják r 3 S 2 (in 1^3? 3 c A Il/S-as pártszervezet vezetőségével nincs meg a kapcsolat, pedig ezt mi több esetben kértük az ott dolgozó elvtársaktól. Váelményünk szerint ez a kapcsolat még mélyülne, ha a pártszervezetek t a ggy ülése in foglalkoznának a L.B.-ok munkájával, ás oda minket is meghívnának. Ez főleg az uj L.B. választások előtt nagyon helyes es cél- , szerű lenne. A L.B. felelősök ás L.B. tagok kapcsolata a végrehajtó^bizottságnak a lakóbizottsági előadón keresztül érvényesül. Hiányosság abbénké munká­ban, hogy kevés időt tölt kinn a területen az előadó es nem közvetlen érintkezik a társadalmi aktívákkal. Ez részben azzal magyarázható, hogy sok adminisztrációs munkája van. uzcn változtatni kell, mert csak ak­kor tudjuk r -glalelő tömegkapcsolatot megteremteni. 2/ ,A i ! , 5 ’ _______________________________________________________________________ 1

Next

/
Thumbnails
Contents