XXIII.202.a.1 / 1. kisdoboz II. Kerületi Tanács tanácsülései. 1957.01.31. Teljes jegyzőkönyv

1 l í országok közösségéből. Felbontották a varsói szerződést, politikai garanciák nélkül, deklarál­ták a semlegességet, ezzel szabad prédául dobva hszánkat a nyugati hatalmaknak. ^eit szorul magyarázatra, hogy ilyen körülmények között teljesen szabaddá vált nz ut a burzsoá restaurációhoz. Ilyen helyzetben már nem lehetett szó a hibák kijavításáról, a szocialista építés jobb módszereiről. A fehér terror és kapitalista restauráció előtt, tehát nyitva állt az ut. Ezt skadályozta meg a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány és a szovjethadsereg segítsége. Felvetődik a kérdés, következik-e mindebből, hogy i ez események forradalmi jellege ts a munkásosztálj részvétele az eseményekben azonos-e ? Az események ellenforradalmi jellege azt jelenti-e hogy a résztvevő dolgozók és munkások ellenforra­iéi márok-e ? Erre csak azt felelhetjük, hogy nemi Annak ellenére, hogy munkásosztály soraiban is vannak ellenforradalmárok. De a munkásosztály döntő többsége szemben áll az ellenforradalommal, a 8Z0cializmusépités alapján áll. Ha még nem min­denki érti meg ezt dz igazságot, hogy a szovjet hadsereg segítsége nélkül a fegyveres felkelés e szocializmus bukásához és a háooru kirobbantá­sához vezetett volna. így ie csak mérhetetlen áldozatok árán tudunk majd kilábolni ebből a kc-'ieztrófából. Az ellenforradalom tehát a munkáshatalom létét fenyegette és a régi gazdasági bajokon túl további mérhetetlen kárt, szenvedést okozott népünknek és visszavetette békés épitő munkánkat.-7-

Next

/
Thumbnails
Contents