XXIII.201.a.2 / 7. kisdoboz I. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1957.09.17. Jelentés az Igazgatási Osztály munkájáról; Jelentés a nyári fertőző megbetegedésekről és az ellenük való védekezésről
I S’i ^ 1- U ~ kéntl fertőtlenítő lernosásokat rendeltünk el, gyermekközösségeinket rendszeresen ellenőriztük, hogy a fertőtlenítést végrehajtják-e. Ügyi gyermekközösségekben, mint a nagy konyhákban és a Vendéglátóiparnál 1 vezettettük a 3 fázisú mosogatást, melynek egy fázisa fertőtlenítést ► képez. Húsipari üzemeinknél az Egészségügyi Minisztérium elrendelte a naponkénti fertőtlenítő oldattal való lemosását úgy a hustőkének, pultnak, az üzlet kövezetének és egyéb berendezésének. Kerületünkben működő nyári úttörőtábor egészségügyi rendszabályainak betartását különös figyelemmel kisért* az egészségügyi osztály. Megszerveztük a tábor orvos ellátását, naponkénti ellenőrzését, egészség ügyi felvilágosító előadásokat tartottunk filmvetítéssel egybekötve. Mindezen óvóintézkedések eredmenyeképen Úttörőtáborunkban a nyár folyamán sem fertőző bélmegbetegedés, sem egyéb fertőző gyermekbetegség fcem fordult elő. Nemcsak a fertőző bélmegbetegedések szaporodtak ebben az évben, hane egyéb fertőző gyermekbetegségek is nagyobb számban fordultak elő, mii előző évek ugyanezen időszakában.Pl. a kanyaró május folyamán, sőt ji nius hónapra átt*rjedően ez előző évhez viszonyítva ig*n magas számo mutatott. Majd a kanyaró megsz-uitével azonnal jelentkezett a legrett1 * gedtobb gyermekbetegség, a gyermekparalizi3. Ez a betegség ebben az < ben világviszonylatban is emelkedő számot mutat. Kerületünkben azonb; Alnd a mai napig összesen csak 2 Heine-Medines megbetegedés történt, melyek közül az egyik igen súlyos kimenetelű volt, a másik kisebb bé] lássál gyógyult, A gyermekparalizis terjedésére való tekintettel a v lág különböző országaiban, köztük nálunk is bevezettek a védőoltást. Kormányzatunk óriási áldozatok árán oltóanyagot tudott biztosítani, először a 3 éves korig bezárólag, majd később a korosztályok számát emelték, s ma már 14 éves korig tudunk biztosítani oltóanyagot az ön ként jelentkező gyermekek részére. A gyermekparalizis elleni védőolt harmadik részét fővárosunk ter-üLetén ezen a héten fogjuk megkezdeni, majd 6 hónap múlva emlékeztető oltást adunk, s igy a teljes sorozat 75 #-ig védettségek fog nyújtani a Heine-Medin megbetegedés ellen. A eddigi oltások alatt semmiféle kóros reakciót nem tapasztaltunk a be oltottaknál, tehát az,oltás teljesen veszélytelen a gyermekekre. Rövid beszámolónkban csak egy-egy kiragadott példával próbáltuk megvj lágitani az egészségügyi osztály sokrétű, sokszor igen nehezen megöl ható feladatait. Munkánk azonban a nehézségek ellenére is úgy érezzü . hogy nem volt teljesen hiábavaló, mert bár a járványok n*m szűntek db r teljesen, de máris csökkenő tendenciát mutatnak. Leszűrve az idei év nehézségeit és tapasztalatait, fokozott munkával igyekszünk ezt a jö vőben hasznosítani, kerületünk és gy-ermekközösségeink jobb egészség- ügyi ellátása érdekében. Budapest, 1957.szeptember 9-én. Dr.Schubert Angéla sk. ep.orvos oszt.vez.helyett [ ; '• ’ ’Jj