XXIII.201.a.2 / 6. kisdoboz I. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 1956.12.10. Jelentés a Szociálpolitikai Csoport munkájáról

* * } ' ■. Felhívja a figyelmet, hogy a segélyek kiosztásánál körültekintőknek kell lenni, mert vannak olyan elemek, akik minden alkalmat megragadnak • üzletnek tekintik a lakáesérüléaeket - és minden lehető segélyt fel­vesznek, hogy minél több pénzhes jussanak. Ilyenek miatt esetleg ki­maradnak rászorulők.- Végül elmondja, hogy az iskolákban egy hete rend­szeresen folyik a tanítás. Azokat a tanulókat, akik nem járnak be órákra, a pedagógusok lakásukon felkeresik. F körülmény ellen-re a pedagógusok szívesen adnak segítséget a Vöröskereszt munkájához. Tóth Ckmiáwét 3o-4o pedagógusra ylerrne szüksége a Vöröskeresztnek ezen jekkcx a héten 3-4 napra. - A károsultak személyazonossági igazolvá­nyába bajegyzük azt, hogy segélybe részesültek, 0teker Jenői Helyesnek tartja, hogy a segélyezésben rérztsülőket fokozottabban ellenőrizzék, ezzel el lehet érni azt is, hogy a lakos ág bizalmát a Vöröskereszt megnyerje, - A jelentésien az áll, hegy 2oo lakás sérült meg a kerü­letben, véleménye szerint ez túlzott szám, — HFLYFSLi, hogy a peda­gógusokat egy hétre segítségül vegyék, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy biztosítani kell ezen túl a pedagogusók zavartalan mun­káját és lehetőleg mentesíteni kell őket az eddig helytelenül alkal­mazott nagy érvü társadalmi munkáktól, Ácséi Andor* Véleménye zerint igen kevés a Budapest részére kiutalt 5 millió forintos segély, ugyan­így kevésnek tartja a kerület részére kiutalt 4o.ooo Ft,-oa segély- összeget is. Javasolja, hogy ezzel kapcsolatban a VB, úgy foglaljon állást, hogy a Ssoc.pol,csoport igényeljen a segélykeretre póthitelt.- Véleménye szerint is szükséges felfigyelni a segélyeknek több ol­dalról való felvételére, nem szabad megengedni, hogy egyesek a nyo­morból üzletet próbáljanak csinálni. A felügyeleti szerveknek érte­síteniük kellene az Szoc.Föl. csoportot arról, hogy kiket részesí­tettek már segélyben. Kovács Györavnó* A Ozoc.pol.csoport jelenleg 2 fővel működik, ennek következtében részükről az ellenőrzés néhéz- ségekbe ütközik. Véleménye az, hogy a 40.000 Ft.-os segély abban az esetben nem mutatkozik nagyon kelésnek, ha az összegből csak a be- lövést szenvedett károsultaknak juttatnak. Javasolja, hogy a VB. hozzon létre egy 3 tagú bizottságot a 40.000 Pt.-oe segély, valamint az O.T.i. I00.000 Ft.-os kölcsönének szétosztására, Bikali Ferenc: Hibának tartja, hogy nár a 3 héttel ezelőtti VB, ülésen is arról tár­gyalt a VB,, hogy fel kell térképezni a károkat és a jelentés szerint még a sem fejeződött be az az munka. Az építési osztályt hibáztatja, amiért nem hajtották végre ezt a feladatot, djulgaggejci ■■3.Ú23ZÍI Szin­tén kevésnek tartja a Budapest részére kiutalt 5 millió Ft.-os se­gélyt, mert tudomása szerint a külföldi segélyek összege cca. 3 és fél milliárd forintot tesz ki. Saas Bász^é* Fimondja, hogy az Épí­tési osztály a kerületben keletkezett károk t fel érte, véleménye szerint azonban a kárfelméréseknél - éppen a segélyek és kölcsönök elosztására való tekintettel - szociális szempontból is «eg fceii vizs­gálni a helyzetet. Vértes odönt A hozzászólások során felvetették, hogy a lakŐ3ág nem bizik a segélyeket kiosztó szervekben, Értesülé­sei szerint ezeknek a híreknek nincs alapja. - A jelenlegi huza-von abból származik, hogy eddig minden kerület saját maga fektette fel az adni Riszt rációt és ezt most egységesíteni kell, A írig az uj nyom­tatványokat nem fektetik fel, nem indulhat meg a segélyek osztása.- Sok szó esett a károk felmérésének elhúzódásáról. Szükségesnek tartja bejelenteni, hogy a károk pontos felmérése már megtörtént. 11 olyan személy volt a kerületben, akiket lakásuk lakhatatlanná válása miatt már elhelyeztek. - Határozati javaslatként terjeszti elő, hogy a VB, bízza meg Bajor Istvánt a Vöröskereszt bizottsági tagsággal. - Java­solja, hogy a szociális gondozottak rácséra a zcc.pől, csoport 15o- 2oo Ft,-os karácsonyi segélyeket utal jón ki. Javasolja, hogy mivel a 40.000 Ft.-os segély kevésnek bizonyul, a 3zoc,pol. csoport kérjen póthitelt, egyben utasítsa a Szoc.pol.csoportot a VB, , hogy a segélye* két arányosan a károk nagyságához mérten osszák szét a rászorulók kö­zött. - Javasolja, hogy a segélyek elosztásába VB, hozzon létre egy 3 tagú bizottságot. - Javasolja, hogy az ép,oszt.az épületkárok felmér­őét juttassa el a szoc.pel,csoport és a V.K., részére, 1 __________________________ -20 ■- 2 - -

Next

/
Thumbnails
Contents