XXIII.102.c / 15. kisdoboz Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottság Titkársága. 001/18/1957. Az I. Kerületi Tanács 1956. november 14-i ülésének jegyzőkönyve az október 23-i eseményekkel kapcsolatban

' deiiííi ismeri. Nyilvánvaló, hogy mivel a férje úgy szerepelt, mint sztá­linista, ennélfogva a felesége is igy szerepelt. Véleményem szerint ennek alapján került el a tanácsból. Ezek becsületes elvtársak és nem lehet igy ’ elintézni őket. Pongrácz Kálmánt Tisztelt Tanács! Mikó elvtárs magyarázatából nem derülhetett ki az elvtársak előtt, hogy ml történt az I. kerületben. -Az I. kerületi Végrehajtóbizotteág elnöke, a párt intézőbizottságával^megbe­szélve - és azt hiszem, hogy az intézőbizottság volt kissé jobban benne, mint a végrehajtébizottság elnöke - összehívta a tanácsülést anélkül,hogy velünk megbeszélte volna. Tudjuk, hogy november elején milyen volt meg a hangulat Budapesten és különösen Budán. Ha tőlünk tanácsot kértek volna,a 1 azt javasoltuk volna, hogy ne tartsanak tanácsülést. Ok azonban a mi meg­kérdezésünk nélkül hívták össze a tanácsülést. Ott az ellenforrada3-om so­rán sokminder történt, - és ez majd a későbbi b nügyekkel kapcsolatban kiderül. Ez egyik főfészke volt az ellenforr dalomnak, - ázt hiszem, hogy Dudás is járt ott. / Az akkori hangulatban a tanácsülés - és ez törvényesen nem támadható meg - leváltotta az egéez végrehajtóbizottságot, - mdg a kerületi végrehajtóbi- zottadgl elnök is megszavazta ezt - és megválasztottak egy részben uj végrehajtóbizottságot, más elnökkel - egy Vértes nevű elvtárssal - és Bértéti nevű elnökhelyettest, aki nem párttag, és ideiglenesen megbízták Németh elvtársat a titkári teendők ellátísával. Ebbe nem nyugodtunk bele, azonban törvényesen nem volt megtámadható, mert a jogi foltunknak teljesen megfelelően csinálták. A sugalmazó egy Susits nevű jogász volt, aki jól értette a dolrát. Hónapokig vizsgáltuk ezt az ügyet, megbeszéltük felsőbb féruraokk 1 is, de nora volt megváltoztatható. Annyit azonban elértünk, hogy az újonnan megválasztott végrehajtóbizottság vezetőit lemondásra bír­tuk. T€aróti elvtárs, Valencs kné és Matolcsiné elvtársnők megválasztásá­hoz azonban a kerületi intézőbizottság nem járult hozzá. Kádas Istvánt ők is tévedhettek! Pongrácz Kálmánt Mit csináljunk? összehívtak egy uj tanácsülést és törvényesen megválasztották az uj végrehajtóbizottságot. Nem Kell ne­künk bemutatni senkit, tudjuk, higy Maróti elvtárs kb. 3 évtizede részt- vesz e munkásmozgalomban és több, mint 20 éves párttag. Farkas Lászlót És kiváló tanácselnök! Pongrácz Kálmánt ügy van! Abban az időben óva intettük a kerületi végrehajtóbizottságokat attól, hogy tanács lést hívjanak össze. Nem kétséges, hogy ha november első felében hívtak volna össze kerületi tanácsüléseket, amit—amott bizonyos meglepetéseket okozott volna. Ez a helyzet, Kádas elvtórs. Kádas Istvánt El kell fogadni? Pongrácz Kálmánt Persze, el kell fogadni. Most már nagyon derék elvtársak vannak ott. Itt ül Dezső elvtárs, akit a korúiét! bizottság megválasztott elnökének és Németh elvtars, aki becsületeden helytállt az ellenforradalomban. Ez a kerület főfészke volt az e ^**7 forr dalomnak. Most jól meg van oldva a dolog. LIaróti elvtars, a oiro- ságnál helyezkedett el, pusztán arról van szó, hogy a két elvtarsnovei mi történjék. Arra kérem a tisztelt Tanácsülést, hogy szíveskednek ezt tuű0.1 y venni. Mindenben kikérték a tanácsunkat, csak éppen ebben az egyben nem. Nem is tudtunk oda kimenni. Hosszú hónapokon keresztül torvonyoiuenesen- 2 ­55

Next

/
Thumbnails
Contents