1990. január 31. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

149

■ I 11 ;s 1 I BUDAPEST FŐVÁROS TANACSA V.B. főépítészi hivatala TISZTELT VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG! Tárgy: terv- és ötletpályázat kiírása A Citadella (Gellérthegyi Erőd) 1851-ben épült KasseJ.ik Ferenc és Zitterbach Mátyás tervei alapján. Az erőd az 1848-as szabadságharc .leverése után a "rebellis" magyarország megfélemlítésére szolgáit. 1897-ben a Citadella pénzmegváltás útján a katonai kormányzattél a városi tanács birtokába ke­rült. Ekkor "humanizálták", azaz kisebb bontásokkal, átépítésekké.!, meg­fosztották erőd jellegétől. A Citadellát építésétől kezdve gyűlölték a pesti polgárok, lebontását át­építését több ízben javasolták. 1945. után közel 100 évesen elfoglalta helyét történelmi, építészeti em­lékeink között. A Citadella jelenleg a város .legszebb panorámáját nyújtó területen fekszik, amely a Világörökség (védett) része, ennek ellenére igen leromlott állapot­ban, alacsonyszintű szolgáltatással, várja az odalátogató honi és külföldi érdeklődőket. A helyzet érdemi megváltoztatásán a Főváros eddig is munkálkodott. A Területfelhasználási Koordinációs Bizottság 1989. okt. 31 —i ülésén hatá­rozatot fogadott ej amelyben rögzítette, hogy a Citadella épületére és a szervesen hozzákapcsolódé területre országos, nyilvános terv és ötletpá­lyázatot kell kiírni. A téma felelős kezelőjeként a Főépítészi Hivatalt je­lölte meg. A Főépítészi Hivatal az ügyben Széchenyi István 1844-ben írott sorait vá­lasztotta a tervpályázat mottójául: "Csak maga magát ne rontsa s éghajla­ta s körülményei minden árnyéklatit felfogván, tanulja végkép maga józan építés fő elveit. Építsen, ne rontson!" M I | fí'Vtó 'Mjj: ' 09 6586 - fnyv 1 ■ — ft «v ____________ 99 >

Next

/
Thumbnails
Contents