1990. január 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

324

i jelentette. Az első bérfejelsztésre 1990.1.1-el kerül sor, 12 %-os mértékben ami egy járművezetőre 2000 Ft bruttó eme­lést jelent havonta. Végezetül szeretnék arról szólni, hogy az utóbbi időben sajtóban néhány a BKV gazdálkodására és egyéb műszaki tevékenységére vonatkozó híradás jelent meg. pl.1.10-én a Népszavában irodaházra van béremelésre nincs keret, cimmel jelent meg egy cikk. Az irodaházzal kapcsolat­ban rövid utón tájékozódtam, aminek az a lényege hogy a BKV számítástechnikai központjának megfelelő elhelyezése érdeké- béen mintegy 500 mFt-os fejlesztést kellett vona végrehajta­ni. Ennek elkerülése érdekében született döntés még 19B8- ^ k bán, arról, hogy az élelmiszergépipiari vállalattól megvesz­nek egy telephelyet, a XIV.kér.Fogarasi u.2.-6 alatt, amit három év alatt évente 25-25 millió Ft;ért tehát 675 mFt- ért megvásárolnák, és ide telepitik át az Akácfa utcai köz- pontból az anyaggazdálkodási főosztályt a teljes vertikumá­val. Figyelembe véve azt, hogy ez a telek 4B00 közel 5.000 m2 ezen belül 3600 m2 iroda raktár és egyéb épülettel ren­delkezik a vállalat vezetőinek meggyőződése hogy megfelelő munkafeltételeket gazdaságosan tudott ilyen módon a dolgozó­inak biztosítani és jelentős megtakaritást ért el. Amásik ilyen ügy a mai nap cimü napilapban megjelent egy a minisz­ternek szóló nyilt levél, az automatikai vonal befolyásoló rendszer, bevezetésével kapcsolatban. Ennek az avr.nek az a lényege, hogy a metró É-D vonalán még hét évvel ez előtt az állami tervbizottság döntést hozott, amely szerint olyan rendszser kerül bevezetésre, amely automatikusan képes a vo­natokat megfelelő biztonsággal vezetni, és ezért egyéb más előnyei mellett a két fő vonatvezetővel szemben elegendő egy fő. Ezt a rendszert támadja az uj szakszervezeti tömörülés, amely az É-D metróvonal vonatvezetők érdekeit hivatott kép­viselni. A mniszterter nevében Kálnoki Kis Sándor miniszter- helyettes a nyilt levelet megválaszolta. Ezek után került sor egy nyilatkozatra 1.13-án szombaton a rádió jó reggelt műsorában, tűz a metróban cimmel, amelyben már olyan kije­lentések hangzottak el tüzesetekkel összefüggésben, karban­tartás elmulasztásáról. Életveszélyről, a vezetés hiáiról, M ■írató© ''-:,'fa;tó' fa,;’ * P* V­- 1UU ­_____________________________________ 99

Next

/
Thumbnails
Contents