1990. január 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

235

' ' J ©í:: i i- 11 ­sé teszi ilyen módon, mert hiszem ez bonyolódik, már a vá­lasztások időpontjában vagyunk. A határozati javaslatokat illetően a kerületi hivatal részéről a I/a határozatot tud­juk támogatni, vagyis azt hogy gyakorlatilag a kerületi ja­vaslatoknak megfelelően az előzetes egyeztetés alapján tett javaslatoknak megfelelően utaljuk ki ezeket a helyiségeket, mert ellenkező esetben természetszerűen az egyeztetéseket nekünk kell lebonyolítani, ennek az időszükséglete szinte beláthatatlan, ilyen vonatkozásban megint az előbbieknek megfelelően az idő annyira elmenne, hogy értelmét vesztené _ az ideiglenes kiutalás. Ennek megfelelően a Il/a határozat úgyszintén az aminek mi az ésszerűségét látjuk, mert a B. határozati javaslat esetén megint csak olyan gondok jelent­keznek, amik abból adódnak, hogy a kerületi tanácselnökök itt értelemszerűen és indokoltan ellenérdekeltek. Nyilvánva­lóan ők helyi ellátási igényekre kivánják a helyiségeket felhasználni, ennek megfelelően nem érvényesülne az előter­jesztés 3. oldalán megfogalmazott az az elv hogy elsősorban a pártok helyiségigényeit kell most ebben az időszakban kie­légíteni. Köszönöm. Gérnyi Kálmán: Tisztelt végrehajtó bizottság mindenekelőtt jelentem azt, hogy abban a munkabizottságban amelyben a VB kiejelölt részt vezsek, nem túl sok örömmel és nem túl boldogsággal és si­kerrel, ugyanis arról van szó, hogy ebben a munkabizottság­\ bán is de különösen a munkabiizottság tevékenységének hátte­rét jelentő egyéb előkészítő területeken sokkal bonyolultabb a munka és sokkal több vitára érdekegyeztetésre van szükség mint ami ebből az előterjesztésből kiderülhet. Azt rögtön szeretném mondani, hogy a kezdet kezdetén , amikor úgy vető­dött fel a kérdés, hogy a helyiségeknek az átvételét hogyan bonyolítsuk egy generál kérdés jelentkezett, hogy most köz­ponti szinten vállalkozzunk erre Budapesten, vagy pedig te­rületi szinteken oldjuk meg a helyiségeknek az átvételét. A megállapodás az volt, hogy azoknak a helyiségeknek az átvé­telét feltétlen központi szinten csináljuk, amelyekkel ! L . ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­V '**É0K0 » H ** ■ . *8«®

Next

/
Thumbnails
Contents