1989. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

208

j- 23 ­Hozzászóló Gérnyi Kálmán: Arról tájékoz­tatja a Végrehajtó Bizottságot, hogy az előterjesztés lezá­rása után személyesen egyeztetett Beck Tamás kereskedelmi miniszterrel, aki a Biráló Bizottság munkájával egyetértett, a sorolást támogatta. Az egyeztetésre azért volt szükség, mert mind a Minisztérium, mind az Országos Idegenforgalmi Hivatal képviselői, akiket rendszeresen tájékoztattak a pá­lyáztatásról, döntési jogot akartak biztosítani maguknak. A pályázat lezárása után többen az NSZK- beli Steigenberger cégtől olyan tartalmú levelet kaptak, miszerint ha nem cégük nyeri el a pályázatot, úgy a pályázatuknál kedvezőbb aján­latot tesznek. Elmondja, hogy azt a tájékoztatást adta, hogy a pályázat lezárult, az uj ajánlatot a Biráló Bizottság már _____________________ i nem tudja figyelembe venni. Javasolja, hogy a Végiehajtó Bi­zottság az opciót ó hónapban állapítsa meg, ez idő alatt in­tézkedni lehet a vegyes vállalat megalakítására, a tervpá­lyázat kiírására, a fővállalkozási szerződések megkötésére, a kivitelezés megkezdésére. E lnök: Javasolja, hogy a Végrehajtó Bi­zottság az előterjesztést és a határozati javaslatot a kie- gészitéssel együtt fogadja el, a pályázatról és eredményéről a Tanácsot tájékoztatni szükséges. Határozat : a Végrehajtó Bizottság 421. a./ az V. kér. Tanács krt. 28-30 sz. terü­letre kiírt vállalkozási pályázatról szó­ló tájékoztatást - az ülésen elhangzottak figyelembe vételével - elfogadja, b./ a Biráló Bizottság által megállapított sorrend szerint a pályázat eredményét rögz it i : első helyen: 6. sz. pályamű CONSULT-KALLINGERBAU /Ausztria - NSZK/ második helyen: 1. sz. pályamű STEIGENBERGER szálloda- lánc /NSZK/ iá > I i I I j 1,1 —— k­ft v - .VAJ® i i ___________________ L-M *

Next

/
Thumbnails
Contents