1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

491

i i I- 7 ­«■ t I Egyrészt: néhány kivételtől eltekintve csak az utcai (sok esetben, de non mindig: utcai és udvari) homlokzati falakat szigetelték, a belső tartó- és válaszfalakat nem. Másrészt: költségkímélésből elmaradt a légpórusos vakolat kiegészítő alkalmazása, amely az adott körülmények között feltétlenül szükséges lett volna. (Nem elhanyagolható emellett, hogy sajnos a kivitelezett szigetelések sem mindig a kívánt szakmai í ' gondossággal készültek). A belső faiszigetelések elmaradása miatt a felújítás után még mindig száznál több lakásnál kell falnedvesedés miatti, lakbér-engedményt adni. De a nedvesedés ennél lényegesen több lakást érint, becslések szerint i i ■ a földszinti lakásoknak kb. harmadát, összesen közel 200 bérleményt. (Súlyosbítja a helyzetet, hogy a nedvesedés következtében gyakran káro­sodnak a parketta burkolatok. Évente több lakásban kell a. parketta bur­kolat részleges vagy teljes cseréjével járó gcmbátlanítási munkát elvé- ; gezni.) ! A fennálló helyzet megszüntetésére többfajta szigetelési módszer jöhet szóba. Az eddig szinte kizárólagosan alkalmazott vegyi faiszigeteléssel kapcsolatos tapasztalatok vegyesek, a felújítás alatt készülteknél in­kább rosszak. Ennek azoban magyarázata lehet az, hogy - mint már emlí­tettük - költségkímélésből elmaradtak a légpórusos vakolatok. így ma nehezen állapítható meg, hogy a szigetelés nem működik, vagy csak a - sokszor méter vastag - falakbein korábban felhalmozódott víz távozása okozza a tömegesen tapasztalható vakolat leválást. A felújítás után, légpórusos vakolatkiegészítéssel készült szigetelések sokkal jobb ered­ményt mutatnak, de ezeknél még túl rövid az idő a biztos véleményalko- j ‘ to I > táshoz. A vegyi falszigetelés költségigénye - a lakás nagyságatói és állapotától függően - lakásonként 500-900 ezer Ft. Ennek alapján a nedves lakások szigetelése mintegy 150 millió Ft költségigénnyel járna. (1989.-es ár­szinten) vegyi falszigeteléses módszerrel. 4 • Bíztató ígéretnek látszik az Aquapol falszárítási módszer közelmúltban i történt megjelenése. Az eljárás költségigénye - a kapcsolódó légpórusos ! vakolat helyreállításokkal együtt kb. 50-100 ezer Ft. lakásonként, a bér­lemény nagyságától függően. Nem kipróbált, kísérleti jellegűnek tekinthető eljárásról van szó. Ez év- , ben néhány vári lakásnál felszerelésre került. Működéséről az eltelt túl , ' \ rövid időszak miatt véleményt alkotni még nem lehet. A nagyságrendileg \ J' í ___________________ ______________________________________________________________j_ —_ -------------------------------------------------------------------------------------------------------------Z— ——i»

Next

/
Thumbnails
Contents