1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
348
l \- 4 Döntése előtt kikéri az adott szinház Művészeti Tanácsának véleményét. Eddig 4 esetből három alkalommal a társulat véleményével egyetértésben, meghosszabbitottuk az adott vezető megbízását, egy alkalommal uj pályázatot irtunk ki. 2./ A demokratizálódás elősegítése az irányításban és a szinházak működésében A szinházi működés korszerűsítésére vonatkozó határozatunk megvalósító- ^ sában szükségesnek tartottuk, hogy az irányitás fokozottabban támaszkodjék szakemberek véleményére. Ennek érdekében ez év elején állandó Szinházi Kuratóriumot hoztunk létre. A Kuratórium mint állandó bizottság - a korábbi alkalmi zsűrikhez képest - nagyobb áttekintéssel és objektivitással láthatja el tanácsadói szerepét. A 9 tagú Kuratóriumba a Színházművészeti Szövetség 4, az írószövetség 1, a Szinházi Dolgozók Szakszervezete 1 főt delegált, további 3 tagot a Művelődési és Sport Főosztály kért fel közreműködésre. Valamennyien a szinházi terület köztiszteletben álló szakemberei. /Színészek, rendezők, dramaturgok, kritikusok./ A Művelődési és Sport Főosztály kötelezte mogát, hogy valamennyi, a szinházi élet részét vagy egészét érintő lényegi döntése előtt figyelembe veszi a Kuratórium véleményét.- A Kuratórium a pályázati utón történő intézményvezetői kinevezések előtt ellátja a zsűrizés feladatát; ]- évadonként áttekinti a szinházak összesített terveit és véleményt nyilvánít az évad összképéről, s ennek alapján :- javaslatot tesz a Szinházi Alap kiirására, majd a pályázatok alapján: az anyagi eszközök elosztására,- javaslatot tesz a Művelődési és Sport Főosztály évadvégi szinházi külön- jutalmaira- továbbá művészeti és várospolitikai dijakat kezdeményez és a döntést előkészítendő véleményez, rangsorol. I I _______________________________________ ■ I ---------------------------------------\ ****** * I _______