1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
32
. _-------------- ra-ra " X : - ~ -‘.00 ^ 'tó® j 1 I- 3 A tervek elbírálásának és engedélyezésének rendjére különleges eljárást kell kidolgozni. Jogi vonatkozásban javasoltuk, hogy az érvényes jogszabályok alapján a "műemléki jelentőségi terület "-té nyilvánítás méLlett a művelődési miniszter nyilvánítsa a világörökség területét régészeti, illetőleg történeti jelentőségű földterületté. Szükségesnek tartjuk azt is, hogy az új építési és műemlékvédelmi törvényben a Világörökség, mint legnagyobb értékkategória jelenjen meg és ez terjedjen ki mint kultúrális emlék védelmére is. i Igen fontos, hogy kidolgozásra kerüljenek a.Budapesti.Városrendezési Szabályzat részeként a védett területre vonatkozó sajátos városrendezési és építésügyi előírások. A Világörökséggel kapcsolatos intézkedések akkor eredményesek, ha mindarról, ami a területet érinti állandó és gyors az információáramlás. Ennek célja többes: egyrészt a koordináló szervezet vagy csoport tudjon mindenről, hogy intézkedései összehangoltak, célravezetők legyenek, másrészt minden érintett szervezet tisztában legyen a tennivalóival, ne történjenek egymás ellenére, egymást akadályozó vagy felesleges intézkedések, harmadrészt az információk, tudományos eredmények, amelyek folyamatosan születnek és valamilyen fcrmában kapcsolódnak a már rendelkezésre álló anyagokhoz, kötelező formában jussanak el és épüljenek be abba. Meghatározott időközönként a nyilvántartást, a vizsgálati anyagokat és segédanyagokat felülvizsgálni és korszerűsíte- OT ni kell. % A fentiekben körvonalazott programok, fejlesztési, szervezeti és sza- • bályozási elképzelések csak a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, tanácsok kölcsönös egyetértésével, együttműködésével valósulhat- rá nak meg. így például a környezetvédelmi, víz-levegő-minőségi, hévizi programok, a kereskedelmi-, idegenforgalmi programok, a jogszabályok és szabályozások kérdése és nem utolsósorban a pénzügyi lehetőségek, adókedvezmények, támogatási kérdések csak a szakminisztériumok és tanácsok közös erőfeszítésével valósulhatnak meg. fa? , : ■ ■■ ■ - - ■ ■■■ ■ ■ ■■ — 1 I