1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

230

. j ' " j- 34 ­tervek voltak csak, de karakterében is nagyon jól alkalmaz­kodnak a kórházi épületegyütteshez, és éppen a Marosi Miklós által tervezett épület volt az amelyikre azt éreztem, hogy ez nem igazán alkalmazkodik, ez a Róbert Károly krt-i bőví­tés.Ez egy távlati dolog én azt kérném, hogyha itt a konk­réttervek készülnek akkor mi ebbe bekapcsolódhassunk és vé­leményt mondhassunk róla.Köszönöm. Én úgy vélem, hogy az 50-es években kezdődött Budapesten is és Magyarországon is az a téves nézet, hogy a szocializmus­ban nem lesznek olyan feloldhatatlan ellentmondások a társa­dalomban és ezért megszűnnek az ideg- és elmebetegségek t ezért már az 50-es években elkezdték ezek leépitését, jobban mondva az elme osztályok fejlesztésével leálltak. De tudjuk, hogy budapesti szinten az ideg-elme osztály ágyakkal a leg­szűkösebbek és a legzsúfoltabbak. Biztos kevesen jártak, vagy talán senkisem a Róbert Károly krt-i kórháznak a mosta­ni elme osztályán, ott olyan állapotok vannak, hogy az fan­tasztikus. Véleményem szerint az össz Budapesten az ideg­elme ágy szűkös csak a Bajcsy Kórház területén is az ágylét­szám annak ami kéne a fele, ahogy itt többen mondták hogy bizonyos hagyományai vannak az ideg-elme osztálynak, én min­denkörülmények között mellette tenném le a voksot, azért is mert ma már az ideg- és elmebetegek ápolása az nem ugyanaz mint évtizedekkel ezelőtt volt, hogy bezártuk a beteget és ha esetleg hőzöngött akkor hidegvízzel lelocsoltuk, ma már komoly szakmai hátteret követel itt beleértve az agyröntgen­ff tői a végig különböző laboratóriumi vizsgál átokig a gyógy­szerszintek a vérben való meghatározását tehát én szakmailag nem tudom elképzelni , hogy egy pszichiátriai osztály egy kórházi háttér nélkül működjön. Minden körülmények között kórház területén belül kell bőviteni az ágyakat függetlenül » attól és azzal amit itt felmerültek hogy esetleg párt vagy egyéb munkásőrségi épületek azok valóban szociális otthon vagy idősek otthonának alkalmasak, de ilyen aktiv osztályra nem. Én a magam részéről szakmailag úgy látom ,hogy a három terv közül a legfontosabb lenne ennek a rekonstrukciója. Én úgy gondolom, hogy a következő időszakban, figyelembe vé­fi í£o ! L_ ---------------­~ fa : ~ " ” %—

Next

/
Thumbnails
Contents