1989. december 4. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
228
ra - " ----------------------------------------------------------------------------------------------■'**0000 4 **te •' I- 32 roly krt.Kórházon belüli épitése és ennek bonyodalmai az épités időszakában és egyáltalán és ezt követően hogy ott az elmések részére megfelelő helyet alakítsunk ki,tehát ez is vitatható,ilyen szempontból.Mindezt figyelembe véve én azt javasolom a T. Végrehajtó Bizottságnak, hogy a másik két témát ugyanakkor fogadja el, egyrész azért mert olyan viszonyok vannak ebben a két kórházban, mert folyamatban lévő feladat végrehajtásáról van szó lehet látni, hogy az elmúlt évben és ez évben mennyit invesztálrunk már be, harmadrészt pedig azt is figyelembe kell venni, hogy 1981-1982-ben a folyamatos beruházást szakmai szempontból is indokoltnak tartom, hogy legyen folyamatban egy ilyen nagyjelentőségű i beruházás. A forrrások ütemezését tekintve pedig bármennyire jelentősen csökkent a fővárosi tanács 1990.évi beruházási fejlesztési forrása ez a két tétel amit 1990-ben forrást igényel a két feladat, megítélésem szerint megoldható és hát nem utolsó sorban azt is figyelembe kell venni, hogy nékü- lözhetetlen feladat végrehajtásáról van szó.Egy megjegyzésem lenne, ha ez a két nagy feladat 1990-ben tovább folytatódik mint rekonstrukciós beruházás, akkor természetesen az egészségügyi-szociális főosztálynak a saját 1990.évi fejlesztési beruházási tervének összeállításénál figyelembe kell venni ezt a két nagyon jelentős feladatot és ennek forrásszükségletét. Azt javasolom tehát, hogy a János és István Kórházakkal összefüggő javaslatot a VB. fogadja el,a harmadik témát pedig tekintse olyan témának, amelyet más módon másként kell megoldani.Köszönöm. \ \ 'ff v. Hoffer Miklós: Az köztudott hogy az egészségügyi hálózat az katasztrofális,és égető mindhárom feladat, az hogy legalább ez a kettő induljon hát feltételnül magam is ezek mellé állok, de meg kell mondani azt hogy a Róbert Károly krt. Kórházban lévő ideg- és elme osztálynak a létesítése az tébolyda, de ott az idegosztálynak hagyománya van és az a terület nem is lesz ellátva mert jelenleg iszonyú körülmények között nagyon régi 100 éves épületek ezek, amelyekben folyik a gyógyászat, tehát ennek olyan kötöt technológiája van ott vagyok én aggodalmas, hogy lhet-e ideg-elme osztály csinálni m rí i i J