1989. november 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

378

* +Í® $ i- 2 ­A koncepció tervezet kidolgozásakor törekedtünk a lakásgaz­dálkodást valamilyen szempontból érintő országos elképzelé­sek minél alaposabb megismerésére, mert tisztában vagyunk azzal, hogy bármilyen fővárosi program kormányzati döntések tartalmi és időbeli függvénye. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a feltételrendszert jelentő központi részprogramok kidolgozása és összehangolása várat magára. így ma sem tisz­tázott még például, hogy:- miként alakul a központi elosztás és az önkormányzati gaz­dálkodás ;- a piac szabályai milyen mértékben érvényesülnek;- a tanács rendszer hogyan alakul, mennyire lesz autonóm a ra helyi tanács;- egységesen tanácsi tulajdonba kerül-e valamennyi állami ingatlan tulajdon. Ugyanakkor a közeli napokban vált ismertté az OT, a PM és a BM közös javaslata az 1990. évi lakásgazdálkodási intézkedé­sekről, amelyet ismereteink szerint első olvasatban novem­berben kívánnak az Országgyűlés elé terjeszteni a jövő évi költségvetés irányelveinek keretében. Úgy ítéljük meg, hogy a fővárosi elgondolások - több részte­rületet illetően - már eddig is hatással voltak a központi > szervek gondolkodására, azonban javaslataik összességében a költségvetési hiány egyoldalú és mielőbbi mérséklésére irá­nyulnak. Nem vitatva a költségvetési egyensúly javításának szükségességét, a leghatározottabban ellenezzük, hogy ez a lakásgazdálkodás terhére valósuljon meg. Fenáll a veszélye annak, hogy a kormányzati intézkedések kényszerpályára terelik a folyamatokat, ami lehetetlenné te­heti a főváros által javasolt koncepció következetes megva- [* lósítását. jff Éppen ezért, azt javasoljuk a T. Végrehajtó Bizottságnak, hogy a lakásgazdálkodás hosszú távú koncepciójával együtt terjesszen a Fővárosi Tanács elé egy olyan állásfoglalás tervezetet is, amelyben a Tanácstestület kialakítaná állás­pontját- a lakásgazdálkodási rendszer hosszú távú átalakítására ja­vasolt fővárosi irányokról,- az ennek megvalósításához szükségesnek tartott,kormányzat­tól igényelt intézkedésekről, ezen belül különösen a három minisztérium által javasolt 1990. évi intézkedésekhez való viszonyáról, és _ X

Next

/
Thumbnails
Contents