1989. november 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
277
1 I nem található. Mi erről visszakérdeztük a IV. kerületi tanácselnökét természetesen, hogy ezt tájékoztaásul vegyék tudomásul a Végrehajtó Bizottságnak ilyen értelemben nincs döntési felelőssége, vagy joga, vagy kötelezettsége. A másik, hogy a Heti Budapest Kft-vé átalakulásával kapcsolatban a múltkori tanácsülésre beterjesztettünk egy javaslatot, hogy értsen egyet a tanács ezzel. Előzetesen a Végrehajtó Bizottság ülésére egy olyan javaslat érkezett, hogy az alapítók illetve itt az ülésen módosították úgy az elnökur javaslatára, hogy az alapitók a Művelődési Főosztály, a MA- ra i GISTRAL és 10 %-ban a szerkesztők illetve az ujságirók legyenek. Az egyeztető tárgyalás született az alapitó okirat bejegyzése kapcsán a multhéten Bielek Józsefnél és kérem, : i hogy a Végrehajtó Bizottság azzal értsen egyet, hogy módosító határozat legyen a tekintetben, hogy kik legyenek az alapitóik a Kft-nek. A Művelődési Főosztály helyett az eredetileg javasolt Pénzügyi és Tervgazdasági Főosztály most pedig a szerkesztő bizottság tagjai az ujságirók helyett az ő 10 %-os alalakitási arányát a Magistrál Kft vegye, tehát a kérem, hogy a tanács döntésével egyetértőén a VB a korábbi határozatát, hogy 80 %-ban a Tergazdasági és Pénzügyi Főosztály 20 %-át, pedig a Magistrál allakitaná meg a Heti Budapestet és ennek megfelelően készítenénk el az alapitó határozatot. dr.Bielek József: az eredeti javaslat is csak Pénzügy Terv Főosztály volt, valószinüleg azt hiszem éppen én javasoltam a Művelődési Főosztályt, de most ellállok ettől a javaslatomtól és akkor visszatérünk az eredetire a Tervgazdaságra és Pénzügyre. Lajos, Domokos Lajos kér szót. Domokos Lajos: ............ Bálint ur fölvette ezt a kérdést, akkor viszont hagy jegyezzek meg még egy problémát erről mi már a Péterrel tárgyaltunk nem egészen értünk egyet a Végrehajtó Bizottság határozatában szerepelt egy olyan kitétel, hogy az üzemeltetés költségeit ebben beleértve a helyiség- bérleti dijat, fűtést, telefonnal való ellátást stb. a taí 0 7 7 i ^ ______________________to_____________________________________j L ' . | * i mm * * *■ * 114