1989. október 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
117
I J - 37 azokat az utcákat amit el akarnak kereszteltetni és konkrét javaslatokat terjesszenek ide, amdeddig ilyet nem csinálnak addig a levegőbe, ne javasoljanak semmit. Ebből következik, úgy gondolom Nagy Imre utca elnevezéssel érdemben most nem kell foglalkozni a végrehajtó bizottságnak. Ráérünk akkor foglalkozni, amikor koknkrét javaslat lesz, és kompetens javaslat lesz, olyan, aminek megfelelő súlya van. Nagy Imre emlékének megörökítése pedig hogy hol állitünk fel Nagy Imre szobrot, vagy hol nem az nem a mai napirend témája. Ebből következően azt javaslom, hogy Nagy Imrét máris vegyük le érdemben I ne is tárgyaljuk. Másik javaslatom, Münnich Ferenc utca, generálisan legyen érvényes erre is az amit mondtunk az előbb, ra ameddig a népszámlálás nem zajlott le, nincs változtatást a ‘ Münnich F.utcán. Ez az alap, ha egyáltalában elfogadjuk a változtatást, tehát ha elfogadjuk a változtatást, csak a népszámlálás után legyen, egy. kettő: tekintettel arra, hogy az V. kér.Tanács végrehajtó bizottsága valamint a mi bizottságunk J a Ráday féle bizottság, konkrétan állást mert foglalni ebben a témában, amit külön is köszönünk, nekem az a javaslatom, amit az igazgatási főosztály javaslata is, hogy a Münnich F. utca valamikor újra Nádor utca legyen tehát egyetértek a javaslattal, és azonnal nyilvánítsuk védett utcanévvé. Tehát tegyünk ilyen előterjesztést a főv árosi tanácsnak hokgy módosítsa a rendeletet, ahogy azt a Mosonyi Magdiék leirták, modositsa a rendeletét, lehessen többes elnevezés, amennyiben régi nevek visszaállításáról van szó, és azonnal legyen védett a Nádor utca. ezért elnézést, hogy dühös vagyok érte, de ugye én vol4 tam az obligóban, nálam volt a Magyar Október Párt nálam járt > a Münnich F. társaság a Münnich F. társaság a következő megoldást választotta, nekünk irogat levelet. Nem kiment a Münnich F.utcába a lakókkal beszélni, hanem nekünk irogat levelet. Ez a kényelmes megoldás ugye, ott teszi nekünk az ajánlatokat, a Münnich F.utca lakói aki válaszolt azt mondja, hogy a többség hogy változtassuk meg az utcát. Én pedig azt javaslom, hogy fogadjuk el a visszaérkezett válaszok többségét. Értsünk vele egyet. Ezek után van e kiegészítése a z elő adónak? fa , i--------------------------------------------------------------------------------------------------• « ¥ I jt>» ■ *" • * > * *** *«v 9&0