1989. október 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

98

I Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága a főváros távbeszélő ellátásának helyzetét legutóbb 1985-ben tárgyalta. Jelen anyag az elő­ző folytatásának tekinthető. Jelenlegi helyzet Budapesten 1989-ben a távbeszélő szolgáltatást a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság B távbeszélő üzeme biztosítja. A földrajzilag 12 helyen települt 15 önálló főközpont mellett 3 mellék központ, valamint 170 kihelyezett fokozat és 456 koncentrátor egység működik. A főközpontok 60 %-a elavult 7A2-es forgógépes tipusu, 40 %-a megfele­lő szolgáltatási szintet biztosító ARF crossbar rendszerű távbeszélő központ. A korábbi évek szűkős fejlesztésének következménye a nagy számú, kis egységekből álló központrendszer, melynek kihelyezett fokozatai és koncentrátorai általában csökkent értékű szolgáltatást valósítanak meg és üzemeltetésük is gondot okoz. A budapesti főközpontok elhelyezkedé­sét az 1. sz. melléklet szemlélteti. A jelenleg üzemelő központok géptermi alapterületei maximálisan ki­használtak. A központok bővítéséhez szükséges hely a meglévő épületek­ben nem biztosítható. A kábelalépítmény túlzsúfolt, bővítése - külö­nösen a belső területeken - a sűrű közmű hálózat miatt szinte lehe­tetlen. A főközpontok számkapacitása tovább nem bővíthető, forgalmilag túlter­heltek. Három főközpontban (Erzsébet, József, Zugló 7A2-es főközpon­tok) a nagy forgalmi túlterhelés miatt - mely az egész budapesti for­galmi helyzetre kihat - állomásbekapcsolási korlátozás van érvényben. Budapesten a régebben épült központokat kisebb terhelésre méretezték. A korlátozott állomás bekapcsolási lehetőségek miatt a nagyforgalmu közületek aránya megnőtt a kisebb forgalmú egyéni előfizetők terhére. i 9 •*tr~ tit ■» —ii

Next

/
Thumbnails
Contents