1989. október 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
344
i j- 22 ÖSSZEGEZVE Összegezésképpen megállapítható, hogy a jogszabálymódositások nem eredményezték a gyermek- és ifjúságvédelem várt fejlődését, sőt bizonyos vonatkozásokban visszalépést is jelentenek, (például: családbafogadás, örökbefogadás, stb.). Bár a jogalkotók törekvése egyes területeken (pl. szülői felügyelet) az állampolgári jogok kiterjesztésére irányultak, a gyakorlatban ezek nem, vagy nem kellően valósultak meg. tt Az a tapasztalatunk, hogy a módositás következtében bizonyos esetekben a szülő érdeke a gyermek rovására érvényesül, és ez a kiskorúak családban való nevelését, egészséges személyiségfejlődését károsan befolyásolhatja. További tapasztalatunk, hogy esetenként a szülők nem csupán élnek, hanem vissza is élnek azokkal a jogokkal, amelyek a módositás következtében megilletik őket. A változtatások az állampolgári jogok gyakorlását megnehezítették, az egyszerűbb államigazgatási eljárást a bonyolultabb, hosszabb birósági ut váltotta fel. Tekintettel arra, hogy a bíróságok is túlterheltek, ezért hosszú időn keresztül bizonytalan helyzetben élnek a kiskorúak, illetőleg a szülők, vagy egyéb érdekeltek. Gyámügyi apparátusunk is nehézségekkel küzd - egyrészt a szervezeti változások, másrészt a jogszabálymódositásokból eredő uj feladatok kampánymunkák elvégzése, illetve a nagyarányú fluktuáció miatt. Tovább neheziti a helyzetet az életszinvonal rohamos csőkké- I I ACiM J ' I i I ii ......... —— 'ff■ <M|iP * '4-- v. 4;-$S0 i