1989. október 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

337

í- 15 ­A rendszeres nevelési segély megállapitása a korábbi jogsza­bály alapján is gyámhatósági feladat volt. A GyIVI minden esetben közreműködött az eljárásban, és feladata volt a megál­lapított segély összegének folyósítása is. Az uj Gyér. és az Ágr. alapvető és pozitiv változásokat hozott a rendszeres nevelési segélyezés megállapításának, mér­tékének és a folyósítás módjának tekintetében. A GyIVI hatás­köre ezekben az ügyekben 1988. január 1. napjával megszűnt, i a feladat a gyámhatóságokhoz került. Erre tekintettel a GyIVI nevelőszülői hálózatának 22 státuszát a kerületi gyám­hatóságokhoz csoportosítottuk át. A korábbiakban jogszabály határozta meg, hogy korcsoportonként milyen összegű juttatásban részesülhettek a gyerekek, és ter­mészetbeni juttatás is adható volt részükre. A segély legala­csonyabb összege 480 Ft, legmagasabb összege 930 Ft volt. Az uj jogszabály a természetbeni juttatást megszüntette, és a gyámhatóságok a pénzügyi kereteiken belül, mérlegelés alapján állapítják meg 500 Ft - 1.500 Ft között a rendszeres nevelési segély összegét. Felméréseink szerint 700 Ft - 1.100 Ft közötti összeget juttatnak a gyámhatóságok gyermekenként a családoknak. Az 1.500 Ft felső határt jelentő összeget általában súlyos - például: cukorbeteg gyermekek részére folyósítanak, de a rá­szorulók részére esetenként rendkívüli segélyt is kiutalnak. Az e célra fordítható összeg jelenleg: 162.148.000 Ft. A korábbi rendelkezés szerint a gyámhatóság indokolt esetben alkalmanként és esetenként 1.500 Ft, egy naptári évben 3.000 Ft-ot meg nem haladó összegű rendkívüli segélyt utalhatott ki, I 1 f í \ V —/ t I © fa 1 I í k * - .»*» ■ mlp

Next

/
Thumbnails
Contents