1989. március 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
20
o <— illetve bevallási kötelezőt tságónek nen tett ologot ♦ iIűköti éso ebben a vonatkozásban is törvénysértő. A Budoposti Rondürvőkapitányság Vizsgálati Osztálya, Népgazdasági és Társadalmi Tulajdonvédelmi Alosztálya 1571/ 1920. bü. sz. lovclébcn tájékoztatta a törvényességi felügyeleti szorvot, hogy a szövetkezet elnöke cllan vesztegetés vétsége éo más bűncselekmények olkövotűsének alapos gyanúja miatt büntető eljárást indított. Az Ipari, építőipari és Szolgáltató Szövetkezete!: Szövotsé- fo 1 $0' go - a kisszövetkezet érdekképviselő ti szórva - a 4/1930. számú levőiében egyetértett, illctvo javasolta a kisszövetkezet feloszlatását. A XVI.kor. Sarkad u. S.sz. alatti bérleményt molybon a székhelyük volt, felmondták, A kisszövetkezet működése nem felölt meg a szövetkezeti törvényben megfogalmazott- követelményeknek, A törvényos működésének helyroállitására nincs lehetőség, ezért javasoljuk, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága a szövőt közötökről szóló 1933, évi II. tv-ol módosított 1971, évi III. tv., valamint a végrehajtásáról szóló 32/1933.(IV.21.) Mt sz. rendolettol módositott 30/1971,(X.2.) Korm.sz. rendelet 61. 7—ában biztosított jogkörében az "AXIAL" Magas ós Mélyépítő Kisszüvetköze tet oszlassa föl. A kisszövőtkőzet feloszlatásáról egyedi határozatban kell az érdekelteket értesíteni, molynok tervezotét melléitől jük, Határozati javaslat A Budapost Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1) az "AXI-.L" Magas ós Mélyépítő Kis szövőt kezet feloszlatásét elrendeli. , i jó ! 1 ___________________ *.mt;: -*#* - **mm