1989. március 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
136
i ! J- 21 gyelemmel helyi szinten is biztosítsák. Az MNB elnöke a közeljövőben jelzi a feladat végrehajtásával kapcsolatos észrevételeket a kormánynak. Megfontolandónak tartja a népszámlálás időzítését, választások előtt. A Fővárosi Levéltár kollektívája azzal kereste meg a tanács vezetését, hogy Sztálin részére 1947-ben adományozott díszpolgári cimet a Fővárosi Tanács vonja vissza. Elmondja, hogy a Jogi és Igazgatási Bizottság korábban foglalkozott a kérdéssel, amikor áttekintette és értékelte a cimer és zászlóhasználattal kapcsolatos fővárosi tanácsi szabályozást. Te- ^ ^ kintettel azonban arra, hogy e kérdéskört a Minisztertanács a közeljövőben szabályozza, célszerű a helyi szabályozást annak függvényében, társadalmi vita lefolytatását követően - kerületekre is kiterjedően - elvégezni. Tájékoztatásul levéltári adatok alapján a főváros díszpolgárainak nevét ismerteti. ’J Határozat: 76. a Végrehajtó Bizottság a tájékoztatót tudomásul veszi, 1989.március 28-i üléséről az "Elszámolás a háttérszervezetek és az apparátus átszervezésének gazdasági hatásairól" cimü előterjesztést leveszi. <é H./ Kötetlen beszélgetés a tanácsi szervek és testületek munka módszerének továbbfejlesztéséről /Szóban/ Vezeti: dr.Bielek József v. A kötetlen beszélgetésről készült emlékeztető a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kelt Budapes^ Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 1989. március 13-i/ ülésén. Cwfcr ....o. " fe - /: d r. B i e 1 e 1 uTo z'sö^f :/ /:dr.Sze^V&ri Péter:/ tanácselnök a VB. titkára , :!% t L__ _______ i , ■ -mm-***