1988. december 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

249

i í- 17 ­Strandfürdő beruházása. A 69 fokos gyógyvíz hasznosítására másfél év­tized után összesen 1000 fős strandot nyitnak meg 1989.május 1-jén két egymáshoz kapcsolódó úszómedencével. Gyógyászati célú felhasználást majd csak a részben már megépített, majd betemetett, ill. építésre ke­rülő gyógyfürdő-létesítmények elkészülése eredményez. I 1 ! összefoglalva a tapasztalatokat megállapítható, hogy a vizsgált idő- ^ i szakban a Fővárosi Fürdőigazgatóság a rendelkezésre álló pénzeszközök­kel ésszerűen, jól gazdálkodott, ennek eredményeként az üzemeltetést kisebb, helyi zavaroktól eltekintve sikerült biztosítani. Részeredmé- nyékét értek el az épületek, építmények, berendezések műszaki állapo­tának javításában. A Fővárosi Fürdőigazgatóság dolgozói komoly erőfeszítéseket tesznek a fürdők, strandok üzemeltetésének, tisztaságának, rendjének biztosí­tásáért, és főleg ennek tulajdonítható, hogy szolgáltatásaik színvona­lában jelentős romlás nem következett be, helyenként a felújítással együttes hatás következtében magasabb színvonalat is sikerült elérni­ük. Jelentős eredményeket értek el új szolgáltatások bevezetésében /"nap­pali" kórházak, gyógyvíz értékesítés, stb./, e téren további lehetősé­i gek vannak, azonban ezek a jelenlegi adottságokból következően meg- lehetősen behatároltak. |:• \ ! W • ’ ' . * A Fővárosi Fürdőigazgatóság szervezete a vizsgált időszakban alkalmas- nak bizonyult az előtte álló legfontosabb feladatok végrehajtására. A hatáskörök decentralizálásában azonban nem történt kellő mértékű elő­; relépés, kevés a lehetőség a helyi vezetők kezdeményező készségének kibontakoztatására, a vállalkozási szemléletet serkentő anyagi ösz­tönzési rendszer helyi alkalmazására. | i *

Next

/
Thumbnails
Contents