1988. november 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
269
í- 10 - közel évszázados hagyományokkal rendelkező - V. kerületi anyakönyvezési feladatok esetében indokolt tenni,ahol ellátják a külföldön történt születések, házasságkötések, és elhalálozások hazai anyakönyvezését részben nemzetközi és tradicionális vonatkozásai miatt részben a vele szervesen összefüggő anyakönyvi háttér - dokumentáció szétválaszthatatlansága miatt. A korábban említett indokok alapján az látszik célszerűnek, hogy a Fővárosi Tanács VB Központi ügyfélszolgálata teljes feladatkörével olvadjon be a Fővárosi Kerületek Hivatalába. Garanciális kérdés, hogy a kerületi tanácsok önkormányzati jogosítványai a Hivatal létrehozását követően fokozottabban érvényesüljenek a centralizáltan ellátott feladatok tekintetében is. Ezt biztosítja:- önmagában az a tény, hogy megszűnik a székhely-kerületek kivételezettsége,- a Hivatal ügyrendjében rendelkezni kell arra vonatkozóan, hogy a/ a hivatal működését, szervezetét érintő minden lényeges kérdésben előzetesen ki kell kérni a kerületi Tanácsok véleményét, b/ a Hivatal Vezetője az éves munkaterv összeállításánál köteles javaslatot kérni a kerületi Tanácsoktól, c/ köteles továbbá a Hivatal tevékenységéről rendszeres időközönként tájékoztatást adni a kerületi tanácsi testületeknek. Az elhelyezés kérdésében a már említetteken túl, további lehetőségek vannak. A Hivatal egységes elhelyezése jelenleg nem lehetséges, de nem is feltélenül szükséges. Az Árellenőrzési Osztály és a Budapesti Lakáscsere Osztály továbbra is működhet a Hivatal részeként, de jelenlegi helyén. A Bárczy I. utcai épületszárny eleve a Hivatal részeként értelmezett I I •* | r .------------.-----------------------------------------------------------------------.--------------------tó----------------------------------------------------- .--------- r-