1988. október 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

4

TISZTELT VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG I A Végrehajtó Bizottságunk ezt megelőzően 1983. június 22-én adott számot munkájáról a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának. Az azóta végzett tevékenységünkről, a beszámolóban és a felügyeleti vizsgálatok során meghatározott fel­adatokról a következőkben számolunk be. A KERÜLET JELLEMZŐI ÉS FEJLŐDÉSÉNEK FŐBB VONÁSAI Rákosmente a legnagyobb kiterjedésű budapesti kerület, a főváros központjától távol van, területének kb. 50%-a lakott. Két vasútvonal és egy főközlekedési út szeli át, jelentős az átmenő forgalma. A Pesti út és a Ferihegyi út kereszteződésének közelségében az 1970-es évektől kezdődően megépült v 7370 lakás és a városias kerületközpontra jellemző alapvető kereskedelmi és szolgáltató egységek. A kerületi lakások többsége - 19 489 — továbbra is a kertes, családiházas övezetekben van. A kerületnek abból az adottságából következően, hogy viszonylag több a telekalakításra alkalmas terület, a továbbfejlődés iránya is a családiházas építkezés, illetve ennek a jellegnek a megőrzése. A lakosság lélekszáma az elmúlt évtizedben jelentősen emelkedett. 1978-ban 59867 fő volt, 1988-ban már 81 000. A tömeges lakásépítés miatt ugrásszerű volt a növekedés 1978-1983 között. A következő években az újabb telekalakítások, építkezések következtében a lélekszám egyenletes, de lassabb növekedése várható. A nagyobb arányú lakásépítést tükrözi a lakosság összetétele is, a fővárosi átlagnál magasabb a gyermek (23,4%) és az aktívkorúak (58,5%), kisebb az időskorúak (18,1%) aránya. Kerületünk gyengén iparosodott, kevés a munkahely. A keresőképes lakosság többsége, kb. 35 ezer ember, más kerületbe jár dolgozni, legtöbben a szomszédos X. kerületbe. Ez a kerület lakosságának mind több feszültséget és problémát okoz. A dinamikus fejlődés ellenére több tekintetben, de elsősorban az út és közműhálózat elmaradottságában — kerületünk még magán viseli az 1950-ben a fővároshoz csatolt 4 község örökségét. Az elmúlt években történt jelentős fejlesztés ellenére - az átlagos ellátottságot tekintve - kerületünk változatlanul a fővárosi kerületek rangsorában az utolsók között foglal helyet. Sok gondot okoz a rossz állapotú földutak karbantartása, a csapadék és talajvíz elvezetése, a csatornázás hiánya stb. A kerületközpont kiépítése, viszonylag jobb infrastruktúrája még élesebben mutatta meg az elmaradásokat, növekedtek az egyes területrészek ellátása közötti különbségek. Emellett a kerületközpont új lakásaiba be­költözött kb. 30 ezer ember ellátása is új feszültségeket teremtett (a gyermekintézmények hiányában, ké­sőbb zsúfoltságában, a növekvő közlekedési igényekben, a szakorvosi rendelőintézet zsúfoltságában, a keres­kedelmi és a szolgáltatás hiánya folytán stb.). I. © A TANÁCS, A BIZOTTSÁGOK, A TANÁCSTAGOK, A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG TEVÉKENYSÉGE, A TANÁCSI KAPCSOLATOK Az 1985. évi választásokon 67 tanácstagot és 58 póttanácstagot választott a lakosság. A tanácstagok közül 26-an, a póttanácstagok közül 13-an voltak korábban is tanácstagok. Az új testület a korábbi tapasztalatokra építve törvényesen és tervszerűen működik. Különösen a választásokat követően erősödött a testület meg­határozó, ellenőrző szerepe, népképviseleti funkciója, bár még nem éri el a mai és növekvő elvárásoknak megfelelő mértéket. A tanácstagok többsége aktívan, kritikusan vesz részt a testület munkájában. Az üléseket felelősségteljes, alkotó légkör jellemzi. A Tanács üléseinek előkészítése során intézkedéseket tettünk a döntések szélesebb körű előkészítésére, a lakossági érdekek feltárására. A VII. ötéves tervet, a TEHO előkészítésével kapcsolatos napirendet „két fordulóban" tárgyalta a testület. Több esetben döntött a Tanács alternatív javaslatok alapján. Az elmúlt 5 évben nemcsak az éves tervek előkészítésekor, hanem több napirendnél is — általában politikai körzeten­ként — tartottunk előkészítő vitákat. (Ez azt jelenti, hogy az esetek többségében 300-450 fővel konzultál­tunk.). Jónéhány fontos napirend tervezetét vitatták meg előzetesen a HNF kerületi szervei. ! I í _______________________________________ HMMWUUUjj

Next

/
Thumbnails
Contents