1988. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
195
l átadott piacokat, csarnokokat mind patósági, mind műszaki üzemeltetésre - anélkül, hogy a kezelői vagy tulajdonjog a kerületektől elkerülne - működtesse. Ezáltal hatékonyabbá válna a felújítási, tatarozási munka és a kerületeket mentesíteni lehetne az ezzel kapcsolatos, jelenleg általában többletkiadások, illetve feladatok alól. (Jó példa erre a közelmúltban megkötött megállapodás az V. ker. Tanács VB. és a Csarnok és Piac Igazgatóság között a Rosenberg házaspár utcai csarnok üzemeltetéséről.) Az Igazgatóság legyen a fővárosi kereskedelem "IKV"-ja. A már meglévő kereskedelmi központok üzemeltetésre történő visszavétele mellett a továbbiakban minden központi forrásból épülő kereske- — fe delmi létesitményt (amelyet az árverés során nem vásárolnak meg az üzemeltetők), az Igazgatóság kezelésébe kell adni. A fővárosi pénzből megvalósuló vagyon igy a fővárosé maradna. A jelenlegi rendszer szerint ugyanis az üzemeltető kereskedelmi vállalatok kezelésébe került boltoknál reális a veszély, hogy a vállalatok az épületeket eladják, vagy nem az eredeti célra hasznosítják. Mivel a bérleti dijakból az épületek műszaki üzemben tartása, felújítása meg kell, hogy térüljön, így az ebből keletkező többlet- jövedelem más célra, elsősorban pl. intervenciós vásárlásokra vagy csarnok, piac felújításokra használható fel, (amelyek egyébként központi forrást igényelnének). Fővárosi szintű feladatnak tartjuk a nagybani zöldség-gyümölcs piac, valamint a használtautó piac új helyen történő felépítését, melynek előkészítő munkáiban az Igazgatóság forrásait is fel kell használni. (Ezt sürgeti a X., XIV., XVI., illetve XXI. kerületi Tanács is.) Hangsúlyozni kívánjuk, hogy mindkét piac üzemeltetése, működtetése alapvető fontosságú az Igazgatóság gazdálkodásában. E két piac működési bevételei nélkül az Igazgatóság kezelésébe tartozó többi csarnok és piac egyéb felujitási, kezelési, fenntartási feladatait nem tudja a jelenlegi színvonalon elvégezni. Az új nagybani zöldség-gyümölcs piac más szervezeti formában (Pl. Rt.) történő megvalósitása esetén a jelenleg is érzékelhető támogatási igény a Fővárosi Tanács felé tovább fokozódna, vagy - ráfordítás hiányában - a létesítmények gyorsuló ütemü leromlását idézné elő. ! L _________________________________________ 1- 9 -