1988. szeptember 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

193

, * i- 7 ­elsajátítása szükséges, melynek oktatására célszerűtlen a kerületi tanácsoknak önálló képzést indítani, azt az egysé­ges gyakorlati és elméleti ismeretszerzés érdekében az Igaz­gatóság feladatává kell tenni. Nem elég azonban ezt a munkát elszigetelten végezni, hanem biztosítani kell a rendszeres továbbképzés, konzultáció magas szakmai színvonalát, melyet szolgáltatásként a kerületek felé propagálni szükséges. Fejleszteni kell az adatfeldolgozás módszerét, ki kell épiteni a széleskörű piaci információs rendszer számitógépes programját. Ennek a fontosságát hangsúlyozzuk különösen az árak vonatkozá­sában, mivel a nagyobb nyilvánossággal elérhető lenne nemcsak a termelő, hanem a forgalmazó számára is a napi áralakulás 1 figyelemmel kisérése, ami kedvezően hathatna a nagybani és a fogyasztói árak együttmozgására. Megvizsgálandó a MÉM STAGEK rendszeréhez, valamint a TV TELETEXT adásához való kapcsolódás lehetősége. (A VB. Programiroda ehhez felajánlotta segítségét.) Továbbra is fontos a fővárosi piacok egységes statisztikai nyomtatványokkal, kiadványokkal, szakmai útmutatókkal való központi ellátása is. 1 ' ' : iilli11 A fővárosban működő csarnokokban és piacokon eltérő színvo­nalú a piacfelügyelők munkája. A piacfelügyelet szakmai el­látásához a személyi feltételek folyamatos biztosítása is szükségessé teszi a felügyelőképzés és továbbképzés megszer­vezését a kerületi tanácsok számára is. Figyelembe véve, hogy fővárosi szinten jelenleg az Igazgatóság látja el ezt a te­vékenységet, a felügyelőképzés továbbfejlesztése, kiszélesi- tése lehetőséget teremtene az egységes szemlélet kialakítására, a kereskedelmi ellenőrzések gyakorlati módszereinek elsajá­títására, az egységes fellépés biztosítására, s ugyanakkor az új munkatársak bekapcsolódását az ismeretek szintentartását is segítené. (A kerületek által megfogalmazott igénnyel össz­hangban .) Speciális feladat - a felügyelőképzésen belül - a gombaforgal­mazás szakmai felügyeletének biztosítása, a gomba szakellenő­rök részére szakmai képzés szervezése, gombaszaktanácsadás végzése, a lakosság felvilágosítását szolgáló ismeretterjesztő kiállítás szervezése. j /SS \ ' __________________________

Next

/
Thumbnails
Contents