1988. augusztus 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
488
i-32. A revitalizáció jelenlegi helyzete: A revitalizációs beruházási program szerinti ütemnek megfeI felelően a munkákat megkezdtük, elsőként indítva a II/8-as tömböt. A beruházás egész menetére, ezen belül az induló II/8-as tömbre hálós ütemtervet készíttettünk, melynek a- lapján havi feladatterv rögzíti a beruházási folyamat soron i következő lépéseit. Az operatív és hatósági részfeladatok egyeztetése az Operatív Bizottság ülésein történik, ahol i • nyomon követjük azok időarányos teljesítését is. Jelenlegi helyzetünket az eddig elvégzettek alapján úgy ítéljük meg, hogy a beruházás tervezett ütemét tartani tudjuk, annak ellenére, hogy: A 8-as tömbön belüli építési terület jogi felszabadítása az ütemtervnek megfelelően maradéktalanul nem sikerült, mivel az ott működő lakossági szolgáltatást végző telephelybérlőknek megfelelő cserelehetőséget felajánlani eddig nem tudtunk. A beruházási program készítésének idején még nem számoltunk az azóta egyértelműen minden területre kiterjedő (telekgazdálkodás, helyiséggazdálkodás, építőipari fő- vállalkozás, stb.) időigényes pályáztatási kötelezettséggel . Jelenleg ennek szellemében kidolgoztunk egy kétlépcsős pályázati rendszert, melynek első lépéseként a jelentke- £ zőket adott feltételrendszer alapján értékeljük, és ezt követően zártkörű versenytárgyalás formájában kívánjuk a partnereket kiválasztani. A 8-as tömbre vonatkozó szanálási ütemtervünk szerint lakásépítés célú szanálás 1 db lakást érint. Erre bontási határozatot adott ki a Műszaki Osztály. A lakó fellebbezése miatt azonban az eljárás jelenleg nem folytatható. M fi | * mmpp