1988. augusztus 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

390

~’ I |- 6 - * Egyre inkább nemzetközileg is elismertté vált a Budapesti Tavaszi Fesztivál, melyet az utóbbi években a főváros is ma­gáénak tekint. Devizabevételeink évről-évre jelentősen emelkedtek. Ezt nagy­mértékben segítették a kiemelkedő rendezvények (nemzetközi kongresszusok, FORMA 1, stb.), az idegenforgalmi vállalatok javuló program-kinálata és piacszervező munkája, valamint az időben meghozott kormányzati intézkedések (vállalatok érdekelt­ségének fokozása a konvertibilis valutabevételek növelésében, árfolyampolitika). Jelentős előrelépés történt a rendeltetésellenesen használt 'tó helyiségek kereskedelmi hálózatba történő bekapcsolásával. Ez 2 mintegy 20 ezer m alapterület bővülést jelentett, túlnyomó- részt a Belvárosban, illetve a város belső kerületeiben, főút­vonalain. Legnagyobb mértékben a ruházati és vegyesiparcikk 0''' ? szakma fejlődött ilyen módon (8-8000 m ). Az élelmiszerellá­tásban - néhány kivételtől eltekintve - elsősorban a vállal­kozók hiánya miatt alig jelentett többletet. A magánkereske­delemben - állami eszközök nélkül (valószinüsithető adatok sze- rint) - további mintegy 48-50 ezer m hálózatbővülés történt. A csarnok és piac hálózat fejlesztésen belül megvalósult a Korház utcai piac rekonstrukciójának első üteme, részleges felújításra került a Rosenberg házasuár utcai vásárcsarnok. Összességében: az új üzletnyitások, az intenziv hálózatiejlesz- I tési módszerek, valamint a különböző szervezési intézkedések j együttesen a vásárlási körülmények figyelemre méltó, - de csak relativ javulását eredményezték. | I A lakosság áruellátása összességében kereskedelempolitikai cél­jainknak megfelelően fejlődött, az árukínálat rugalmasabban igazodott a lakosság igényeihez és részben előmozdította a tár- i sadalompolitikai célok megvalósulását. ! ■ HpHGKp ' H i f ___________ \ • . *»t -.«ugk

Next

/
Thumbnails
Contents