1988. augusztus 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
346
i- 3 tálya gondoskodik. Az összesített jegyzéket a kerületi Ügyfélszolgálati Irodának - egyidejűleg valamennyi kerületi tanács - hirdetőtábláján legalább 30 napra kell kifüggeszteni. Ki kell függeszteni a telekjegyzéket a Fővárosi Központi Ügyfélszolgálati Irodában és a FIK Központjában. A telekjegyzéknek tartalmazni kell a telkek adatait, a beépitési előírásokat, az építhető lakások számát, az eladási árat és az ármegállapításnál figyelembe vett közműellátottságot. yl| A telekárat a helyben kialakult napi forgalmi árnak megfelelően kell meghatározni. Ennek során uj telekala- kitásnál figyelembe kell venni a telekalakítás műszaki és jogi előkészítéséből származó költségeket. Nagyobb, összefüggő telekalakításokra vonatkozó hirdetményeket 30 napnál hosszabb, esetenként megállapított időtartamra célszerű közzétenni, vagy a közzétételt - a ; szükséges kiigazításokkal - többször meg kell ismételni. A hirdetményeken (telekjegyzékeken) meg kell jelölni a telkekre való pályázat benyújtásának határidejét. 3./ Az eladásra kijelölt állami épitési telkekre pályázni az erre a célra rendszeresített pályázati lap ( nyomtat- rk £ te vány ) ( 1.sz.melléklet ) kitöltésével a tényleges lak- \ hely szerinti kerületi tanácsnál lehet. Ha a pályázó főfoglalkozása szerinti munkahelye Budapesten van, - de tényleges lakóhelye nem Budapest- pályázatát kizárólag munkahelye szerint illetékes kerületi tanácsnál nyújthatja be. Pályázni csak a hirdetményben (telekjegyzékben) szereplő azonos kerületben fekvő - legfeljebb két telekre lehet. A pályázati lapon a cimek sorrendisége a pályázati igény sorrendiségének tekintendő. Ilii fi * * wm * * * - *i*Mp