1988. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
26
- 24 A vezetői érdekeltség itt javasolt differenciálásával a véleményezők egyetértettek. Az eddigi szinházirányitási gyakorlatunk felülvizsgálata alapján az irányitó- munka, a működési feltételek, a dotációs rendszer korszerűsítésére tett javaslatainkkal kivánjuk a létrehozott művészi értékek védelmét és azoknak a szocialista vívmányoknak a megőrzését szolgálni, melyet a szinházi kultúra terén eddig elértünk. Ezen változtatásokkal úgy véljük, a szinházi intézményrendser is jobban igazodna a társadalmunk egészében \ elindított reformfolyamathoz. HATÁROZATI JAVASLATOK A Végrehajtó Bizottság 1.) Egyetért a Művelődésügyi Főosztály javaslataival a szinházi irányítás és dotáció uj formáira, különös tekintettel :- a szinházi intézmények önállóságának növelésére és vállalkozói tevékenységük kiszélesítésére,- az irányitó munka módszereinek korszerűsítésére és az irányítói felelősség növelésére. 2.) Megbízza az illetékes tanácselnök-helyettest, hogy kezdeményezze :- az 1060/1956(VII.3.)MT. sz. határozat módosítását - a szinházak önálló müsoralakitási jogának biztosítása, a müsorengedélyezés eltörlése érdekében,- továbbá : a Munka Törvénykönyve egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1982.(V.18.)MM.sz. rendelet és az azt módosító 14/1984. (VIII.2.)MM.sz. rendelet (6.sz. melléklet)-ben a színészek alapfellépés számának eltörlését,- a 133/1983. (M.K. 23. )MM-PM. és a 120/1985. (M.K. 21. )MM.-PM.sz.utasításból a szinház vezetők érdekeltségét meghatározó módosítást, i i V í I 9