1988. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
163
- 10 w A napirend 3./pontja: A KereskedeImi Felügyelőség szervezetének korszerüsitése. Előadó: Dániel Péter Megh i vöt t: Giltner László az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség, valamint dr. Gál József a VB. hivatali szervezete részéről. Kér dós t tett fel© dr. Hermann Antal, Varga Sándor és elnök EIőadónak a kérdésekre adott válasza után hozzászóI ók: Stadinger István, Giltner László, Ritter Attila, dr.Nyirő Rózsa, dr. Gál József. St ad i nger I s t van: Hozzászólásában elmondja, hogy a főváros kereskedelmi hálózata területén a korábbinál szélesebb körű árellenőrzés és fogyasztói érdekvédelmi tevékenység erősítése társadalmi- politikai érdek. A javasolt létszámnöveléssel egyetért azzal, hogy a határozat- bán az egy főre eső havi bért tüntessék fel, és mind az apparátuson belül, mind a közvélemény előtt a sajtószervek bevonásával alaposan indokolják meg a szigorúbb létszámgazdálkodás ellenére eszközölt létsz ámb ő v i t é s t. Gi Itner Lász- Ió: A kérdésekre adott válaszokhoz kapcsolódva elmondja, hogy az országos törekvések is arra irányulnak, hogy az ellenőrzésnek ez a formája a kereskedelmi ágazatban funkcionáljon. Kormányzati szinten dolgoznak a kereskedelmi ágazat áreIIenőrzési jogkörének kialakításán, és a szolgáltatások területén a fogyasztói érdekvédelem további erősítésén. Gyakorlati feltételeinek megteremtése mindenképpen központi segitséget igényel. Ennek szellemében a létszámbővítést tá- mogatja, de ennek függvényében az ellenőrzések százalékos emelésének meghatározását nem tartja szerencsésnek. Az eI I ehI í l j . . ' I