1988. január 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
13
‘ \ ' 1- 11 Az eddigiek azt mutatják, hogy a kerületek szakmailag jelentős érdeklődést mutatnak az egymenetes ügyintézési módszerek és a szolgáltató jellegű megoldások iránt, amelyek véleményünk szerint szervezési munkával - jelentősebb anyagi befektetés nélkül - máshol is biztonsággal bevezethetők. /Az ebben jelentkező kerületeknek a szükséges anyagokat átadtuk./ 1987. júniusában a TELEDATA rendszert, s annak forgalmazási jogát átadtuk a Fővárosi Tanács VB Titkárságának, amely szintén a kerületek rendelkezésére áll. Kerületünk ezúton is megköszöni azt a kiemelt figyelmet és segítséget, amelyet a kisérlet időszakában a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságától és Vezetésétől kapott. A beszámolóban foglaltakra figyelemmel a XX. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága kéri a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy a beszámolót fogadja el és a jövőben is támogassa a XX. kerület közigazgatásfejlesztési elképzeléseinek megvalósítását. t £2 I i 7 ! L ____________________________ " ~ ' t