1988. január 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

151

I i- 25 ­A közlekedésben való együttműködést elsősorban a napi ingázók magas száma indokolja. A BKV mű­ködési területén az elővárosi közlekedésben új útszakasz kiépítésével, új járatok indításával 1988-ban nem számolunk. Az ellátás kismértékű javítása érdekében azonban a meglévő útszakaszon - az igé­nyeknek megfelelően - többlet jármű beállításával tervezzük a járatsürüség növelését. A tömegközle­kedés kulturáltabbá tételét szolgálja az Árpád-hídnál 1988-ban átadásra kerülő VOLÁN autóbuszpálya- udvar. Ezzel egyidejűleg csökkenthető az Engels téri pályaudvar zsúfoltsága, s biztosítható a metrójára­tokkal cs a Hungária krt-i 1-es gyorsvillamossal való kapcsolat. A mogyoródi FORMA-l-es autóverseny pálya közlekedési gondjait enyhíti a gödöllői HEV-járat pá­lyakorszerűsítése, ami egyúttal javítja a napi ingázók közlekedési feltételeit is. V. k AZ ÉLETKÖRÜLMÉNYEKET, A LAKOSSÁG KÖZÉRZETÉT JAVÍTÓ, KEVÉS ANYAGI RÁFORDÍTÁST IGÉNYLŐ INTÉZKEDÉSEK A Kormány gazdasági-társadalmi stabilizációs munkaprogramja alapján meghatározott fővárosi tanácsi feladatokat és az azok végrehajtására készített Feladattervet a tanács testületéi elfogadták. E dokumen­tumok mellett szükségesnek tartjuk olyan időszerű feladatok kijelölését is, amelyek az elkövetkező években várható lakossági ellátási feszültségeket anyagi ráfordítást nem, vagy csak kis mértékben igénylő intézkedésekkel mérsékelni, a közhangulatot kedvezően befolyásolni képesek. Ezekre - a fővárosi ta­nácsi szakigazgatási szervekkel közösen — kidolgozott javaslatunk a következő. A hatósági munka korszerűsítése, egyszerűsítése során az ügyfelek eljárási terheinek csökkentése, az ügyintézési határidők rövidítése, az állampolgárokat szeles körben érintő jogszabályok szakszerű és közérthető magyarázata, a kulturált, humánus ügyintézői magatartás általánossá tétele a/, elsőrendű feladat. A tanácsi lakásgazdálkodási tevékenység keretében folyamatosan fel kell tárni az üressé váló lakásokat, intézkedni kell azok, valamint az új lakások gyorsított ütemű kiutalásáról. A tanácsi vevőkijelölésü magánerős lakásépítésnél biztosítani kellene, hogy a leendő vevő az eddiginél több beleszólással rendelkezzen a lakás befejező munkáit, pl. a burkolatok, tapéták megválasztását illetően. Ezt a tanácsi vevőkijelölés időpontjának megfelelő megválasztásával is elő kell segíteni. A felújításra nem kerülő épületeknél, elsődlegesen a komfort nélküli és felkomfortos lakásoknál, az ingatlankezelő vállalatok tárják fel a gazdaságosan megvalósítható, komfortfokozatot növelő korszerű­sítési lehetőségeket, és a bérlők igényére engedélyezzék a részleges^vagy teljes felújítás nélküli korsze­rűsítést. £5£ I úfommm .* •• tó® I ­-----------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents