1988. január 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

104

I i — 2 — A lakóház felújítás naturális tervfeladatait teljesítettük, illetve túlteljesítettük, 22 700 lakás felújítása és 9 800 korszerűsítése valósult meg. A tömbrehabilitációs munkák egy részének kivitelezése elkezdő­dött, a többi az előkészítés, illetve tervezés stádiumában van. Az oktatás tárgyi feltételei az általános iskolákban tovább javultak, amiben az új tantermek mellett szerepet játszott a tanulólétszám további csökkenése. A fejlesztési források csökkenése ellenére bizto­sított volt a középiskola fejlesztési program anyagi fedezete. A program szerint felépült és tanévkezdés­re átadásra került hét új középiskola. A közoktatás intézményeinek működtetésében eddig meg nem került sor nagyobb mértékű vissza­vonulásra, bár a költségek növekedése, a korszerűbb nevelés és oktatás követelményeinek nem teljes- körű érvényesítése és a pedagógushiány okozott feszültségeket. A szociális cs egészségügyi ellátás terén folytatódtak a folyamatban lévő rekonstrukciók. Ennek során t két intézményben 250 új ágy készült cl. A gyógyító munka hatékonyságának növelését szolgálta a tervezettet meghaladó értékű gép- műszer beszerzés. A szociális otthoni helyek száma az év folyamán 374-gyel bővült. Az intézményhálózat működése alapvetően megfelelő volt. A gyógyítás legfőbb eszközei biztosí­tottak voltak, helyenként korszerű gépek cs műszerek, valamint ellátási formák alkalmazásával javul­tak is, általános színvonaltartásról azonban nem beszélhetünk. 1987-ben a szociális ellátásra fordított összegek az előző évhez képest 40%-kal, a segélyezési lehetősé­gek 50%-kal növekedtek. Ezzel bővült és javult a szociális gondoskodás, ami azonban nem tudta telje­sen ellensúlyozni a kedvezőtlen hatásokat, a nyugdíjak rcálcrtékcsökkenését, az élet drágulását. A lakosság közműellátása tovább javult. A közműhálózat bővülése — elsősorban a lakossági önerős fejlesztések eredményeként - meghaladja az előirányzottat. A tervnél több lakás víz illetve gázháló­zatba történő bekapcsolására került sor, az új lakótelepek közműellátása biztosított volt. A csatorna- hálózat bővítésével a fővárosban tovább zárult a víz- csatorna olló, ami a környezetvédelmet, a köz­érzetet egyaránt kedvezően befolyásolta. Az ágazathoz tartozó kommunális ellátás javítását szolgálta, hogy a főváros rendjének és tisztaságá­nak fenntartására, a közvilágítás, szemétszállítás és a téli hóeltakarítás céljaira év közben jelentős tó források kerültek átcsoportosításra. Mindemellett — nem kizárólag pénzügyi okok miatt - tovább romlott a főváros úthálózatának állapota. A főváros tömegközlekedésének fejlesztése mérsékeltebb ütemben ugyan, de tovább folytatódott. Ezen belül legjelentősebb az E-D-i metró Árpádhíd—Új pest Bajcsy Zsilinszky út közötti szakaszá­nak építése és a Hungária körút korszerűsítése. Az 1-es gyorsvillamos a Kacsóh Pongrác útig meg­hosszabbított útvonalon közlekedik. A belvárosi gyalogosrcndszcr tovább bővült, elkészült a Párisi utcai díszburkolat. A közúti fejlesztések lassabb ütemben, de a terv előirányzatainak megfelelően alakultak. Jelentős összeget, közel 5 milliárd Ft-ot fordítottunk a BKV állóeszközeinek fenntartá­sára. /olt 1 i •< <<mm * ■■■'&+ I j

Next

/
Thumbnails
Contents