1987. december 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
52
A Fővárosi Tanács és a Pest menyei Tanács közötti együttműködés A két tanács közötti együttműködés hagyományos, s egyben legfontosabb területét a középfokú oktatás, valamint az egészségügyi ellátás jelenti. Az 1987/1988. tanévben a középfokú oktatási intézményekbe I. évfolyamra beiskolázott tanuló létszám megközelítette a VII. ötéves tervben megfogalmazott mértéket. Ennek megvalósítása során a lehetőségekhez mérten minden iskolatípusban az igények kielégítésére törekedtünk. Jelenleg összesen közel 18 ezer - Pest menyei településeken lakó - tanuló jár fővárosi intézményekbe. Az egészségügyi ellátás területén a kialakult integrált betegbeutalási rend alapján változatlanul mintegy 200 ezer Pest megyei lakos veszi, k illetve veheti igénybe a budapesti szakrendelők, kórházak gyógyítómegelőző szolgáltatásait. 1987-tól a Vecsésen l akók járóbetegei látását a Jáhn Ferenc Kórház-Rendelőintézet biztosítja, amellyel tovább bővült a fővárosi intézmények együttműködésben való részvétele. Megkezdődött és 1988-ban folytatódik Dunakeszi város vízellátása javítása érdekében 5000 m3/nap ivóvízátadás műszaki feltételeinek létrehozása. A befejezés 1989. évben várható. Az Omszki park fejlesztésére a Fővárosi és a Pest megyei Tanács közösen biztosít pénzeszközöket. 1988-ban a Fővárosi Tanács 2 millió Ft- nt ad át. - a vízminőség javítására irányuló - csatorna építésére. A közlekedésben való együttműködést elsősorban a napi ingázók magas száma indokolja. A BKV működési területén az elővárosi közlekedésben új útszakasz kiépítésével, új járatok indításával 1988-ban nem számo- ( t lünk. Az ellátás kismértékű javítása érdekében azonban a meglévő útszakaszon -az igényeknek megfelelően - többlet jármű beállításával tervezzük a járatsüröség növelését. A tömegközlekedés kulturáltabbá tételét szolgálja az Árpád-hídnál 1988-ban átadásra kerülő VOLÁN autóbuszpályaudvar. Ezzel egyidejűleg csökkenthető az Engels téri pályaudvar zsúfoltsága, s biztosítható a metró járatokkal és a Hungária krt-i 1-es gyors- villamossal való kapcsolat. I ' /' A mogyoródi F0RMA-l-es autóverseny pálya közlekedési gondjait enyhíti j; a gödöllői HÉV-járat pályakorszerűsítése, ami egyúttal javítja a napi V ingázók közlekedési feltételeit is. fcL í, ______________________________J * Üt* ..*+ | ^ I- 46 - •