1987. december 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

424

i dás korosztály csökkenése. A gazdaságossági szempontokat egyre inkább érvényesíteni kell az ok­tatásban is. A feladatarányok változása miatt felmerült az igény egy rugalmasabb, a feladatok költségigényét követő, illetve a munkaerőgaz­dálkodásra jobban ösztönző finanszírozás kialakítására. A már 1987/08. tanévben bevezetésre került uj rendszerben a csoport, illetve osztály normatívák helyett az oktatott, illetve ellátott ter­melő létszámváltozások alapján történt az előirányzatok rendezése. Az uj finanszírozási alapelvek kényszerítő elemeket hordoznak a haté­konyabb munkaerő-gazdálkodás eléréséhez, ezzel a fővárosi pedagógushi­ány enyhítéséhez, másrészt rugalmasabban kapcsolódnak az egyes felada­tok pénzügyi szükségleteihez. Komoly gondot jelent, hogy az uj épületek működtetésénél ellentmondás mutatkozik a szakmai korszerűség és a gazdaságtalan fenntartási adott­ságok között. A kis méretű osztálytermek gátolják a mai helyzetben ra­cionális csoportlétszámok, osztálylétszámok szervezését is. Ez a gond jelentkezett az eddig beindított öt uj gimnáziumnál, vala­mint az 1987/88. tanévtől belépett öt uj szakközépiskolánál is. A mű­ködtetéshez szükséges többletet csak más oktatási feladatok terhére lehet megoldani. A gazdasági önállóság iránti igény a középfokú intézményeknél megnöve­kedett, az előző évek integrációs törekvéseivel szemben. Egyes esetek­ten az integrált szervezeti forma - az intézmények eltérő sajátosságai miatt - nem is bizonyult életképesnek. Alapvető, hogy ezeket az át­szervezéseket hosszabb távra átgondoltan, jól előkészitetten végezzék. J A gyámhatósági feladatok, valamint az eljárási szabályok módosításával a rendszeres nevelési segélyezés rendszerében több változás is tör- ; ténik. Egyrészt a segélyezés teljesen kerületi gyámhatósági feladattá válik, másrészt a folyósítható segély összeg a rászorultság megítélé­sétől függően 500-1.500 Ft között állapítható meg. Jelenleg a fővá­rosban az 1 főre jutó átlagsegély a minimum körül (500-600 Ft) mozog. Emellett a segélyezésre jogosultak száma is ugrásszerűen emelkedik. , 1988. évre a nevelési segélyre fordítható előirányzat 59.865 e Ft, 47 %-kal több, mint 1987-ben azonban ez is csak a segélyezés szinten- tartását biztosítja. Sem uj igények kielégítésére, sem a jogszabály KIS tt- 24 -

Next

/
Thumbnails
Contents