1987. december 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

369

I | I 1 3.5.1 3.5 KÖZPONT RENDSZER Városszerkezeti helyzete, funkcionális sokoldalúsága következtében a fentieken túlmenően igen fontos feladat a főközpont magasabb szintű (felsőfokú, országos és nemzetközi jelentőségű) intézményhálózatának továbbfejlesztése is, amelyet szintén — r- + r«vft7nriMT a rehabilitációs tevékenység keretében, illetve azzal összehangoltan célszerű megol­3.5.1 rOKÜZrUN I . , dani. Ennek megvalósítása;- a tömbökben lévő nem lakó funkciójú épületek felújítása és szükség szerinti A főváros általános rendezési terve összefoglaló vizsgálatai szerint, továbbá korszerűsítése révén, — a jelenlegi állapot értékelése, - az üres telkeken új lakó, iroda és egyéb épületek létesítésével, illetve — a népgazdaság várható teherbíró képessége, és — a szükséges kereskedelmi, szolgáltató, stb. létesítmények kialakítása céljából az — jelenlegi ismereteink, lehetőségeink alapján utcai földszinti helyiségek hasznosításával, és új építésekkel történhet, megállapítható, hogy Budapest főközpontjának távlatban is országos-, és egyre több Fokozott figyelmet kell fordítani a foghíjtelkek mihamarabbi beépítésére, nemzetközi jelentőségű funkciót kell betöltenie. A rehabiltáció szerepe a főközpont funkcionális—intézményhálózati fejlesztésében Jelenleg a főváros főközpontja lényegében — foglalkoztató, A rehabilitációs átépítések során a lakófunkció erősítésén túlmenően széles választék — kereskedelmi, nyílik a főközpont intézményhálózatának továbbfejlesztésére is. A rehabilitációs — idengenforgalmi — műemléki, és program megvalósításával arra kell törekedni, hogy a kereskedelmi, szolgáltatási — intézményekkel erősen átszőtt ellátottság területi arányai javuljanak. Az intézmények hálózatfejlesztési programját lakóövezetekre, illetve területekre osztható. Ezeket az övezeteket a 3.5.1 ábra a városrendezési tervek előírásainak megfelelően a tömbök rehabilitációs program­szemlélteti. terveiben figyelembe kell venni. Budapest belső területe — melynek része a főközpontot felölelő területegység is — A rehabilitációs körzetekben az alap- és középfokú ellátás mellett számos ipari és számos városépítési problémával, nehézséggel küszködik. Közülük kettő; kereskedelmi célú raktározási létesítmény, továbbá a főváros felsőfokú intézménye­— a lakóterület műszaki színvonalának erősen leromlott állapota, valamint inek, sőt az országos és nemzetközi jelentőségű intézményeknek is nagyobb része — a közlekedés túlzsúfoltsága található. A rehabilitáció lényegéhez tartozik a rendezett viszonyok kialakítása, mely emelhető ki, mint olyan jelenségek, amelyek közvetlen és halaszthatatlan beavatko- a területileg érintett intézmények épületeinek felújítását és szükség szerinti zást igényelnek. Gyakorlatilag ezek adják a főközpont fejlesztésének távlati bővítését, korszerűsítését is igényli. Ezekkel kapcsolatban a következők állapíthatók prioritásait. meg. — A lakóépületekben lévő intézményi bérlemények esetében a szükséges munkála­A meglévő városépítési problémák alapján a főváros főközpontjának továbbfejlesz- tok a rehabilitáció során végzendők el: tésénél elsősorban az alább funkciókat célszerű erősíteni és fejleszteni; _A |akótömbökben lévő intézmények és egyébb szervek (iskolák, óvodák, — idegenforgalom, vállalatok stb.) önálló épületeinek felújítása az érintett tömb rehabilitációjának — nemzetközi gazdasági kapcsolatok, szerves részét képezi és a lakóépületek felújításával együtt végzendő el. Ennek — minőségi (magasabb szintű igényeket kielégítő, illetve választékbővítő) kereskede- pénzügyi fedezetét az illetékes tanácsnak, vállalatnak, illetve az ágazati főhatóság­lem< nak kell biztosítania. — a nemzetközi turizmust is szolgáló kulturális tevékenység és —Az önálló épülettömböt alkotó intézmények (államhatalmi ás államigazgatási — lakás. épületek, múzeumok, színházak, stb.) felújítása és korszerüsitése egyedi elbírálást igényel, így az nem képezi a rehabilitációs program részét, de célszerű azzal A városrehabilitáció, mint a főközpont továbbfejlesztésének módja időben összehangoltan ütemezni. A Fővárosi 1 anács 1986. november 25-én hagyta jóvá Budapest belső területei A városrész, illetve az épülettömbök szerkezete és karaktere, értékes városképi rehabilitációjának koncepcióját. A koncepció célul tűzi ki többek között azt, hogy a elemei megőrzendők. Új épületek tervezésével a meglévő környezethez illően Nagykörút és a Dunapart által határolt terület rehabilitációja lehetőleg 2000-ig igazodni kell a tervezett épület tömegével, párkánymagasságával, tetőkialakításával és fejeződjék be. A rehabilitáció célja az, hogy az érintett területeken a jelenlegi, jól homlokzati megjelenésével. A lakótömbök megmentésre érdemes épületeit korszerü­érzékelhető kedvezőtlen társadalmi folyamatokat megállítsa, az itt élők életkörül- sítve kell felújítani. A tömbökben a toldalék és melléképületek, illetve néhány épület ményeinek javítása érdekében a lakó- es lakókörnyezeti értékeket a kor igényeinek vagy épületszárny bontása irányozható elő az egészséges emberi környezet igénye és megfelelően növelje és az értékes épületeket megmentse. Ezáltal: gazdaságossági szempontok figyelembe vétele mellett. : — a lakóhelyi környezetben rendezett állapotok, minőségi javulás alakuljon ki; — a lakásállomány komfort és szobaszám szerinti összetétele javuljon; A földszinteken utcai lakás létesítését kerülni kell. A meglévő utcai lakásokból a az alap- és középfokú intézményhálózat épületállományának állaga javuljon, reális igények határáig üzleteket, szolgáltató és közösségi helyiségeket célszerű funkcióteljesítési színvonala emelkedjék; kialakítani. | — a közműhálózat üzembiztonsága fokozódjék; Főként a belváros foghíjain indokolt engedélyezni, hogy külső források bevonásával a zöldterületi ellátottság reális mértékben javuljon; nem lakás célú új épületek, vagy meglévő épületekben — a lakófunkciót nem zavaró — a környezeti terhelés (főként a levegőszennyezettség és zajártalom, stb.) csökken- - igény szerinti bérlemények létesüljenek. Erre alkalmas épülettömbökben főleg [ ien- foghíjbeépítéseknél sor kerülhet a külfödi tőke bevonására is. I ® I i 3G3 105 ** "*88 ,^0 I

Next

/
Thumbnails
Contents