1987. december 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
221
9 I- 11 A hozzátartozók az emlékmegőrzés helyszínét kifogásolták ós azt kérték, hogy olyan utca viselje Ortutay Gyula nevét, amelyhez az élete valamilyen módon kötődött. Ezzel a javaslattal a 0 Fővárosi Tanács vezetése egyetértve úgy intézkedett, hogy Főosztályunk keressen egy minden érdekelt számára elfogadható megoldást• Felkérésünk alapján a hozzátartozók az alábbi helyszíneket javasolták: k É 1./ II.kér. Hidász utca egy szakasza, 2./ a Magyar Rádió vagy a Néprajzi Múzeum környékén egy utcanév megváltoztatása, . 3./ XIII.kér. Radnóti Miklós utca környékén egy utcanév megváltoztatása, 4./ II.kér. Branyiszkó köz nevének megváltoztatása. Ezek után a II.kerületi Tanács elnökéhez fordultunk azzal a kezdeményezéssel, amely az első helyen szerepel, vagyis kértük a II.kér. Hidász utca egy szakasza nevének megváltoztatására vonatkozó javaslatot. A 35.23o-3/1986.sz. VB-titkári intézkedés alapján utcanév megváltoztatásának előkészítése során indokolt kikérni az érintett lakosság véleményét. A kezdeményezéssel az utoaszakasz érintett lakéi és ennek nyomán a tanács vezetői sem értettek.egyet. A másodikként felvetett javaslattal kapcsolatban megállapítottuk, hogy a Magyar Rádió és a Néprajzi Múzeum környékén nincs olyan utcanév, amely megváltoztatható lenne, mert védettek vagy egyediek. tó tt » . *, v+ f ' \