1987. november 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
41
. j ■ " 1 I- 9 A VII. ötéves tervidőszakban további 1Ű.500 már névjegyzéken szereplő család elhelyezését is vállalni kellett. A lakások szobaszán szerinti összetétele jelenleg a fővárosban a legkedvezőtlenebb. * A csökkenő mértékű állami lakásépítésen belül a meg4 " lévő lakásállományt is figyelembe véve, kevés a nagylétszámú családok elhelyezésére alkalmas, a többgenerációs együttélést elősegítő otthonok aránya. k Az állami kivitelezésű lakások négyzetméterenkénti építési költsége 1970 óta háromszorosára emelkedett. A pályakezdő, a csládalapító fiatalok egyre nehezebben képesek vállalni a lakásépítéshez és vásárláshoz szükséges pénz előteremtését, a havi törlesztések fizetését. Van egy számottevő réteg, amely már tanácsi bérlakásra nem jogosult, viszont szülői segítség hiányában öröklakás vásárlására nem képes. Megoldatlan az ifjúsági lakásépítést lehetővé tevő olcsó telekellátás. A kerületi tanácsok a lakásépítéshez, -vásárláshoz a lakáshoz jutás egyéb formáihoz kamatmentes kölcsönt, vagy vissza nem tár'ffitendo támogatást nyújtanak, mely a saját erő kiegészítésére szolnál. A lakásárak további e- melkedáse esetén várható, hogy a tanácsok erőfeszítései ellenére sem őrizhető meg a helyi támogatás reálértéke. A jelenlegi lakásellátási rendszerben a családok szó- v ciális, anyagi helyzetének változása nem meghatározó. Az , a lakásforma állandósul, amelyet valamikor megszereztek. 7./ Gyermek- és ifjúságvédelem A beilleszkedési-, szocializációs zavarokkal küszkö- kodő, a veszélyeztetett fővárosi fiatalok száma ás aránya messze magasabb az országosnál. I . .v *** V# \ kW ------- —■■■ .. - -----------------------------------------------------------------