1987. szeptember 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

387

f i- 8 ­\ rekonstrukció ütemezése Az épitkezés kivitelezésének ütemezését az l.sz. melléklet részletesen bemutatja. Az oldalszárnyak és strand működését a Czigler-szárny épité­se alatt - az élőkészitö szakaszban /1988-ban/ elkészülő - gépészeti provizóriumok biztositják. A kádfürdők csak később zárnak be, hogy a bevételi kiesést csökkentsék. ^ , Jóllehet a rekonstrukció 7 éves kivitelezési ideje megítélé­sünk szerint hosszú, azonban elsősorban a pénzügyi eszközök ismeretében nem javasolhatjuk ennek rövidítését. Az építkezésre versenytárgyalást hirdetünk azzal a feltétel­lel, hogy a generálkivitelező biztosítja az építéshez a VII. ötéves tervben szükséges tőkés devizát. /4.sz.melléklet/ \ költségkímélés valamint a kivitelezés és az üzemeltetés összhangjának jobb érvényesitése érdekében a beruházás le- bonyolitását az üzemeltető Fővárosi Fürdőigazgatóság végzi. Szükséges tájékoztatni t. Végrehajtó Bizottságot arról, hogy f. év tavaszán svájci-francia tőkés csoport érdeklődött a Széchenyi fürdő rekonstrukciója után. Előzetes szándéknyilat­kozatuk szerint mintegy 4o millió svájci frankot fektetnének be oly módon, hogy az épület komplexum egy részében 15o szobás luxus gyógyszállót alakitanának ki, mig a fürdő másik része továbbra is kizárólag közfürdő funkciót látna el. Ajánlatuk pontosítása folyamatban van, ezért egyelőre nem ismerjük, hogy a gyógyszálló az épület melyik részét és milyen arányban fog­lalná el. A Magyar Kereskedelmi Bank Rt. is hajlandó egyharmad részben tőkével, vagy hitellel résztvenni a rekonstrukcióban, ha a fenti külföldi tőkebefektetés megvalósul és biztosítható a vállalkozás rentabilitása. A tárgyalások kezdeti stádiumban vannak, ezért azt javasoljuk, hogy t. Végrehajtó Bizottság a jelen előterjesztés megtárgyalá­sánál ezt hagyja figyelmen kivül. m------------ — - — l .. —— -----------------

Next

/
Thumbnails
Contents