1987. szeptember 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

381

♦ í 2 A Végrehajtó Bizottság arra kötelezte Főigazgatóságunkat, hogy a VII. ötéves terv pénzügyi lehetőségeinek ismere­tében tegyünk javaslatot a rekonstrukció megvalósitására. A Fővárosi Tanács VII. ötéves tervkoncepciója összeálli- tásához elkészitettük "Budapest fürdőhálózatának rekonst­rukciós és fejlesztési koncepciójá"-t, amely teljeskörűen felmérte a fürdőügyi feladatokat. Ennek alapján került be a Fővárosi Tanács VII. ötéves tervébe - a pénzügyi lehe­tőségek figyelembevételével - a Széchenyi fürdő rekonstruk­ciójának mepkezdése, változatlanul első helyre sorolva a műemléki részt, az un. Czigler-szárnyat. A középtávú terv erre 1987* évtől tartalmaz fedezetet és a tervidőszak vé­géig az összköltség mintegy harmada biztositott. A befeje­zés éve 1994. A beruházási programban prognosztizált költ­ség közel 20 %-kal magasabb a középtávú tervben előirányzott­nál. Jelenlegi helyzet A Széchenyi fürdő a főváros legnagyobb fürdőkomplexuma, évi 2,o - 2,1 millió vendégforgalommal. Az 1915* óta üzemelő fürdőépület műszakilag oly mértékben leromlott, nogy az ese­ti életveszély elháritási munkák többször csak részleges üzemszünettel végezhetők el. Az épület környezetének egy részét korláttal kellett lezár­ni az omlásveszély miatt. A kupola és párkány diszek meg­lazultak. Az épület szerkezeti romlása mellett funkcionálisan is korsze­rűtlen. Épitésekor a fürdő a világszinvonalat képviselte. Ma már fizikailag elhasználódott és műszakilag is elavult. — ---------------------------------- _----------------------------------------------.---------------------------j--------— ■ jgg------------------------------"----------- prj t

Next

/
Thumbnails
Contents