1987. szeptember 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
262
, Y' l 3 Előadó: kiegószitésként javasolja, hogy az illetékes szakigazgatási szervek egyeztetése eredményeként a Végrehajtó Bizottság az előterjesztés mellékletében feltüntetett főutvonalhálózati kialakítás "A" alternatíváját fogadja el. Kérdést tett fel: Hofer Miklós és elnök Előadónak és Varga Kovács Jánosnak a kérdésre adott válasza után Hozzászóló Varga Kovács János: A párt és tanács végrehajtó bizottság együttes ülésén tár- 7 í. gyalta meg a részletes rendezési tervet. Megbízásukból arról tájékoztatja a Végrehajtó Bizottságot, hogy a testületek a tervet alkotó együttműködés eredményének tartják, amely helyesen határozta meg a szanálandó és megmaradó épületek arányát; a kerület talajmechanikai adottságait figyelembe véve jól oldotta meg a közlekedés, kereskedelem továbbfejlesztését. Álláspontja szerint a tervben meghatározott feladatok öt év alatt megvalósithaték, véleménye szerint sorrendet felállítva: a bevásárló központ megvalósitása; a pincék, üregek támfalbiztositása, gondozásának jelenlegi ütemének biztosítása; és a ö.sz.ut bevezető szakaszának megépítése tartozik a legfontosabb feladatok közé, a hozzájuk kapcsolódó lakásépítésekkel együtt. Javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság a rendezési tervet fogadja el, ismerje el a tervkészitésben résztvevők munkáját, és a megvalésitásban segitse a kerületi tanács végrehajtó bizottságát. Elnök: Javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság azzal ismerje el a tervezőmunkában részt vevők munkáját, hogy a terv karbantartása során a kerületi tanácsi testületek a viták tapasztalatait hasznosítsák. A feladat- megvalósitás javasolt sorrendjével egyetért. Javasolja, hogy a Végrehajtó Bizottság a részletes rendezési tervet a főúthálózat kialakításának "A" változatával fogadja el, amely a Káldor Adolf u-i átjáró megépítésével kapcsolatot teremt a kerületközpont és a Duna-parti terület között. 2ŰL | —---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------