1987. július 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
599
I I- 34 A dolgozók közössége a munkaértekezleten a/ Véleményezi:- a szakigazgatási szervek éves munkaterv-tervezeteit, azok lényeges módosításait, valamint az éves tevékenységről szóló beszámolókat,- a szakigazgatási szervek ügyrend-tervezeteit, továbbá az átszervezésre, korszerűsítésre vonatkozó tervezeteket,- a dolgozók közösségét érintő munkáltatói intézkedések tervezeteit,- a főosztályvezető és helyettesei , valamint az osztály- vezetők éves - több éves - tevékenységét. b/ dönt: a munkahelyi mozgalmakról és az azokban résztvevők erkölcsianyagi elismerésére rendelkezésre álló összegek felhasználásának elveiről. c/ a munkaértekezlet elé kell terjeszteni tájékoztatás, illetve véleményezés céljából:- egy-egy időszak munkájának értékelését, a soron következő legfontosabb feladatok ismertetését,- a felügyeleti- és célvizsgálatok megállapításainak és tapasztalatainak ismertetését, az ebből adódó feladatok meghatározását. Záró rendelkezés Az ügyrend a jóváhagyás napján lép hatályba. Egyidejűleg a 241/1933.sz. VB. határozat hatályát veszti. \ Az ügyrend melléklete a hatásköri jegyzék és a munkaköri leírás. Budapest,198?. július 15. fy L<^i /: dr.Kelemen János :/ főosztályvezető : fiÖ tt iiHI * *■■*> tót* I