1987. május 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
494
i socJik idegen nyelv szakos tanárokból. A szakoktatók utánpótlásának gondja mellett nyugtalanító a mérnöktanárok hiánya, amely elsősorban a magas bérigényükre, illetve az iskolák tantestületében e miatt jelentkező bérfeszültségre vezethető vissza. A szakmai program keretében a taneszközbeszerzésre az 1985-06. és------------------az 1986-07. tanévre 2,3 illetve 4,5 millió Ft, a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulására 4,9 illetve 6,2 millió Ft kiemelt támogatást engedélyeztek. | rá. Továbbra is népszerű a gimnáziumi oktatás, ezt bizonyltja, hogy az általános iskolát végzettek közel 40 %-a választja, de beiskolázásra csak 30 %-uk kerül. Az átlagos osztálylétszám jelenleg 35-42 1 fő között van. A gimnáziumokban fokozatosan nő a tanulók száma, melynek következtében 1986. évben 30 db-bal emelkedett az osztályok száma. Tovább szélesítettük az idegennyelv oktatását, egyrészt a választható nyelvek bővítésével, másrészt intenziv és haladó csoportok nagyobb számu indításával. Szakközépiskolai osztályok száma 1.056 db, melyből 289 I. osztály indítása történt szeptember 1-vel. Technikus képzés már 97 osztályban folyik, melybon biztosítottuk a tárgyi és személyi feltételeket. Szoros kapcsolatot alakítottunk ki a szaktárcákkal annak érdekében, hogy a technikusképzés az igényeknek megfelelően bővüljön. Azokban az intézményekben, ahol a képzés megkívánja, már mindenhol rendelkezésre állnak a szükséges számitástechnikai és videotechnikai berendezések. ‘ Éli ' ! ffl , ‘í) A szakmunkásképző osztályok száma 1.211 db. Az elméleti oktatás továbbra is csak kétmüszakos rendszerben oldható meg. Az oktatás tárgyi feltételei jelenleg ebben az oktatási formában a legjobban biztosítottak. A tanműhelyekben folytatott termelőtevékenység érdekeltségi rendszerét szabályozd 119/1985. MM-PM. sz. utasitás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A jogszabály által előirt árképzés olyan magas árat eredményez, hogy az intézmények nem versenyképesek a VGMK-kal szemben. Tekintettel arra, hogy a termelőtevékenységből származó bevételek szervesen beépülMh ! I _________________ iHi i <—i 52