1987. május 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

276

í- 34 ­a szervezeti felállás tapasztalatunk szerint nagyrészt bevált, de az alapfokú oktatás-nevelés, valamint a gyermekvédelem és a gyámügy irányításának a szervezete felülvizsgálatra és némi kor­rekcióra szorul. Ugyanis a gyermekvédelmi, de különösen a gyámhatósági tevékenység irányítása nem teljesen megoldott: részint nincs mindig összhang a két érintett osztály között, részint pedig nem egységes az irá­nyítás. Az intézményekkel kapcsolatos tevékenységben a szubjekti­vitás nem egyszer feszültségek forrásává válik /pl. a Szlávy ut- fa cai nevelőotthon esetében/. A gyámügyi és gyermekvédelmi osztály a nagyszámú ügyirattal, a sok panasszal, félfogadással annyira leterhelt, hogy szinte nem vagy alig alakult ki személyes kapcso­lata a kerületi gyámhatóságokkal és gyermekvédelmi szakemberekkel, akiknek pedig erre nagy szükségük lenne. Neheziti az osztály irá- nyitó tevékenységét az is, hogy a vb titkári határozatok feltűnően nagy - az országos átlagtól lényegesen eltérő - mértékben változ- taják meg a II. fokú döntéseket. /Megjegyezzük: e változtatások nagy része mérlegelési döntési jogból fakad./ Erőssége a főosztálynak az alapos helyzetelemzésre épülő koncep­ciók kidolgozása, s a politikai és szakmai felelősséggel párosuló kezdeményezési kedv. Az elmúlt években több nagy jelentőségű kez­deményezés indult ki a főosztályról /pedagógusok helyzetének ja­vitása, irányitási kisérlet, vezetőképzés, szinházak gazdálkodá­sa stb./ Jellemzi a főosztály szemléletét, munkastílusát az új, a korszerű iránti fogékonyság, s a központi döntéseknek a főváros sajátos viszonyaira való felelős alkalmazása. /Példa erre az ok­tatási törvény végrehajtásának jó szervezése, szakmai propagan­dája, vagy korábban az új tantervek bevezetésének példás megszer- .1 vezése. / A főosztály irányító munkáját több szakmai /módszertani, tovább­képző, szolgáltató/ intézet segiti. Ezeket a főosztály közvetle­nül irányítja, szakmai munkájukra, felügyeleti tevékenységükre, információikra nagymértékben támaszkodik, de nem egyformán vonja S i% | • ti • «««*» +-70 ~ i

Next

/
Thumbnails
Contents