1987. március 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
220
Az Előkészítő Bizottság javaslata az 1987. évi "Budapestért" kitüntető jelvény adományozására Sor- N é v Munkahely, Társadalmi munka jellege Javaslattevő szám foglalkozás 157 Venczel György Budapesti Lakásépítő Többszörösen kitüntetett brigád vezetője. Irányításával, ak- X. kerületi Vállalat, tív munkájával valósultak meg a következő munkák: Bajcsy Zs. Tanács lakatos műhely vezető Kórház részére tolókocsi készítése, infúziós labor kialakítása, Sibrik M. úti orvosi rendelő átalakításának lakatos munkái, Mádi utcai óvoda, bölcsőde és kerületi Úttörőház részére felszerelések készítése. 16. Geda Béla Kismotor és Gépgyár, 1949-től dolgozik a Kismotor és Gépgyárban. 1980-tól tölti XI. kerületi vezérigazgató be jelenlegi munkakörét. Hosszabb ideje tagja a Budapest XI. Tanács kerületi Pártbizottságnak, valamint a vállalati pártbizottságnak. Aktív szerepet tölt be a XI. kerület, a vállalat és a kerület oktatási intézményei közötti együttműködés kialakításában és továbbfejlesztésében. Ezen belül kiemelkedően segítette az iskolák korszerű oktatástechnikai eszközökkel történő ellátását. 17. Lakatos Józsefné nyugdíjas 1980. óta tagja a tanács testületnek,1983-tól a Számvizsgáló XI. kerületi Bizottságban van tisztsége.1986-ban ment nyugdíjba a Gabona- Tanács tröszttől, ahol csoportvezetői beosztásban dolgozott. Vállalt társadalmi megbízatását lelkiismeretesen látja el, körzetét jól ismeri, a társadalmi szervekkel kapcsolata jó. Tanácsüléseken igen felkészülten vesz részt.Jelenleg a testületi közreműködésen túl a hivatalban alakult TEHO csoport munkáját irányítja. 18. Hartus Antal nyugdíjas Az 1979. évi választások alakalmával választották lakóbizott- XII. kerületi sági elnökké. 1980. óta a 22-es tanácstagi választókörzet la- Tanács kóbizottsági felelőse. Aktivan kivette részét az 1980. és 1985. évi választások előkészítésében és lebonyolításában. Részt X :r ........ mmrninwmmmfírWM /- F-- . | T - . ' , >—i 1. sz. melléklet t