1987. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
230
i- 2 MUnnich Ferenc portrészobrát Kiss István szobrászművész mintázta, születésének 100. évfordulóján az V.ker. Néphadsereg téren állítottuk fel. Tervünk maradéktalan teljesítése során több - említésre méltó - gonddal, hátráltató tényezővel kellett megkUzdenűnk. A tervezőmunka megkezdésének, a méret, a kompozíció, az anyag megválasztásának elengedhetetlen feltétele a szobor helyének meghatározása. Ugyanakkor valamennyi felsorolt alkotás felállításának helyszíne sokáig bizonytalan volt. (A MUnnich emlékmű helyszínére vonatkozóan végleges, hivatalos döntés még 1986.szeptember elejére sem ■'ft szűletett, a Kun Béla emlékmű helye több mint egy év után vált véglegessé, a Liszt Ferenc és az Erzsébet királyné szobor helyszíne pedig két évi meddő vita után született meg.) Továbbá a hely kiválasztásában a politikai testületek döntésén kivül figyelembe kell vennünk a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakmai véleményét, amely intézmény sem a politikai szervek által adott határidőre, sem helyszini igényekre nincs kellő tekintettel. A méltó hely meghatározásának vitáiban egyre felold- hatatlanabb ellentmondás még, hogy - eddigi gyakorlatunk szerint - csak a belső kerületek vehetők számításba, holott ezek a területek telítettnek tekinthetők. A nehézség abban is érzékelhető, hogy az érintett lakosság ellenérzését nyilvánította a zöldterület kismértékű csökkentése miatt is (Vérmező, Néphadsereg tér). Mindhárom jelentős politikai emlékmű esetében a tényleges alkotásra - kivitelezésére - fordítható idő nagyon rövid volt ( a MUnnich emlékmű megvalósitására 10 hónap, a Kun Béla emlékműre 19 hón ap állt csak rendelkezésre ). © v, Az alkotói eredménytelenség is válsághelyzetet idézhet elő. Jó példa erre Bajcsy- -Zsilinszky Endre szobrának pályázati története. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus által pályázati győztesnek nyilvánított Eskulits Tamás szobrászművész közel 3 év alatt, többszöri kísérletet téve sem tudta a politikus szobrát megmintázni. A megismételt pályázat győztesének, Győrfi Sándor szobrászművésznek 2 hónap állt rendelkezésére a szobor tervezésére és kivitelezésére. A plasztika épitészeti részének megépítésére még ennél is kevesebb időnk volt ahhoz, hogy a politikai döntés értelmében Bajcsy- Zsilinszky Endre születésének 100. évfordulójára megtörténhessen a szobor avatása. I : 11(9 |#.: ! t ' ' ; j-mm***' W'*m&