1986. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
427
í: 1 a I- 9 H V áramlását lassítja. Megítélésünk szerint a hatáskörök bővítésének feltételei a kisebb temetők összevonásával, naqyobb szervezeti egységek létrehozásával megteremthetők. A hatáskö- rök egy részének leadásával a temető vezetők felelősségérzete erősödne, kezdeményezőkészségük javulna, a dolgozók előtti tekintélyük növekedne. Mindezek kedvezően hatnának a feladatok színvonalasabb ellátására. Összefoglalva a tapasztalatokat megállapítható, hogy a vizsgált időszakban az Intézet a rendelkezésre álló beruházási és fejlesztési pénzeszközökkel ésszerűen, jól gazdálkodott, ennek eredmé- nyeként javult az épületek, épitmények műszaki állapota, megoldódtak a halottszállitással és kezeléssel kapcsolatos alapvető gondok, és előbbre léptek a temetői munkák gépesítésében. Jelentős eredményeket értek el a temetkezési szolgáltatások korszerűsítésében és bővítésében. Az új temetkezési formák /hamvak szétszórása, hamvak hazavitele/ korszerű technikai színvonalon, kultúrált körülmények között történő bevezetésének, új polgári szertartási rend kidolgozásának és egyre elterjedtebb alkalmazásának eredményeként növekedés tapasztalható a polgári szertartások és a hamvasztásos temetések részarányában. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a VI.ötéves tervidőszakban rendelkezésre bocsátott - a korábbi tervidőszakhoz viszonyitva kiemelt - pénzeszközök hatékony felhasználásával sem lehetett a korábbi évtizedek fejlesztési elmaradásait behozni. A köztemeI-: V ' „ .'ró tők és a felvételi irodák műszaki állapota, felszereltsége ma is csak részben megfelelő, a szolgáltatások szinvonalának emeléséhez az épületek, épitmények további felújítására és bővítésére, a munkafolyamatok nagyobb arányú gépesítésére és a nyilvántartási rendszer korszerűsítésére van szükség. A temetők tisztasága, rendje, valamint vagyonvédelme biztosítására tett intézkedések nem bizonyultak kellően hatékonynak. A ter m t rj' ' ft í i