1986. október 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
148
i ■y > lások eredményeként a Fővárosi Tanács 204 millió Ft többlet- előirányzatot kapott részben új feladatokra, részben le nem fedezett árváltozásokra. Ebből 40 millió Ft-ot a gyermekétkeztetés haszonkulcsnövelésének fedezetére; a tanácsi egészségügyi intézmények gyógyszerautomatizmusának emelésére 24 millió Ft-ot, a Hulladékhasznosító Mű támogatására 30 millió Ft-ot, és az 1986 évi pénzmaradványból megoldásra tervezett feladatokra 110 millió Ft-ot - felosztása további döntést igényel - lehet fordítani. Továbbiakban elmondja, hogy a Pénzügyminisztérium egyetértése alapján a tartalékot az egységes pénzalap pénzmaradványából képezik, megítélése szerint , mintegy 540 millió Ft-ot szükséges erre a célra biztosítani. Előadó Novák Gusztáv: Bevezetőjében elmondja, hogy a központi tervező szervek feltételrendszere értelmében 1987-ban 673,8 millió Ft-tal csökkennek a fejlesztési kiadások. Az előterjesztésben ezzel szemben feltüntetett BOB millió Ft abból adódik, hogy egyes bevételek még ebben az évben, mások, pedig nem a tervezettek szerint teljesültek . Kérdést tett fel: dr. Tancsik Rudolf, Nagy Richárd és elnök. Előadónak és dr.Pénzes Jánosnak a kérdésekre adott válasza után hozzászólók: dr.Pénzes János, \ Gérnyi Kálmán. Dr.Pénzes János: Az 1986-os terv és költségvetés alakulásának féléves tapasztalatai alapján a céltámogatási rendszer pontosítása szükséges. Javasolja, hogy a lakásmobilitás növelése érdekében, valamint a kiadási többletek megszüntetése miatt a 11. oldal d. pont második alternatíváját fogadja el a Végrehajtó Bizottság. Az emelet- ráépítés és tetőtérbeépítés 1986. január l-től a kerületi M ■*-12I t